Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.13.a/1)
1975-02-15
RHHHHBI I- 72 -Módszereinkben sokat tanultunk a pártkörzetek és a tanácstagi csoportok munkájából. A témák kiválasztása, a vita fórum-jelleg kialakítása és a lakossággal való párbeszéd népfrontos módszereivel azonban néha zsákutcába kerültünk. A népfront mozgalmi munkájában, jellegéből adódóan a vita fórumoknak kiemelt szerepe és jelentősége van. Ugyanakkor a Fővárosi Tanács és többhelyütt a kerületi tanács is polgárjogot adott lakóhelyi munkájában a nyilt várospolitik kának. De nem egyértelmű e munkának és fórumnak az értelmezése akkor, ha azt mondjuk, hogy csak olyan kérdéseket vigyünk ilyen fórumok elé, melyek megoldásához a felsőbb döntések és a hozzávaló pénzügyi fedezetek már biztosítva vannak. En értem, és egyetértek a vezető testületeknek és a tanácsoknak azzal az aggályával, hogy felelőtlenül ne Ígérjünk. A lakosság ugyanis nagyon számontartja az Ígéreteket, és egy adott választási kampány során ezeknek be nem tartása visszaüthet. r^ Mindezt szem előtt tartva mégsem mondhatunk le arról, ^ hogy a végső döntések előtt, amidőn még alternatívák, megoldási módszerek, esetleg sorrendiségi kérdések vetődnek fel, pl. lakásépítkezések, tatarozások, egészségügyi-szociális és oktatási helyzettel kapcsolatban a lakosság véleményét is meghallgassuk és lehetőségeinket is őszintén elmondjuk. Elvtársak! Nekem az a véleményem, hogy jobb ha mi tájékoztatunk, mert a mi tájékoztatásunk ahol elmarad, ott mások és másképpen - nem az igazságnak megfelelően teszik meg azt. j ____________ 21_______________________________l