Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.13.a/1)
1975-02-15
é Az oktatás egész folyamata eredményeként a három év folyamán kiszélesedett és elmélyült a hallgatók ismeretanyaga, tudása, megerősödött marxista-leninista világnézetük, politikai szemléletük. Ismeretanyaguk bővülésével, szemléletük fejlődésével a kezdetben erőteljesen jelentkező egyoldalú, türelmetlen esetenként túlfűtött nézeteiket, esti egyetemi tanulmányaik során mindenkinél felváltja az összefüggések mérlegelésével kialakított szemléletmód, lcöi vetkeztetés, érvelés. Az Esti Egyetemet végzett hallgatókról készült felmérés a pártszervezetek véleményét összegezve megállapítottuk, hogy a Ivíarxista-Leninista Esti Egyetem hozzájárult a hallgatók a párt, a tömegszervezeti, az állami és gazdasági funkcionáriusok, propagandisták politikai képzésével az eszmei-cselekvési egység erősítéséhez, a párt politikája melletti határozottabb kiálláshoz, a szocialista közgondolkodás helyes irányú fejlesztéséhez. Eredményeink mellett azonban látjuk munkánk fogyatékos^ ságait is, amelyek határozott kiküszöbölésére törekszünk. Feladataink között az egyik központi kérdésnek tovább✓“v ra is az oktatás politikai-világnézeti jellegének további erősítését tartjuk. Fokozni' akarjuk az oktatási fegyelmet, úgy gondoljuk, hogy a lezajlott vezetőségi választások és pártértekezletek kapcsán a funkciókban végbement személyi változások, a politikai végzettség újbóli felmérésére, tpvábbá a pártértekezlet elé terjesztett beszámolóban a párttagság összetételében végbemenő változások, végül a különböző szervekben funkciót betöltők politikai végzettségének statisztikai adatai alapján tovább kell erősíteni az esti egyetemi beiskolázás tervszerűségét. C I- 62 -