Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1975-02-15

r I- ' Mind ezen felsorolt és fel nem sorolt feladatoknak az 1975-ös évben és az elkövetkező tervciklusban a kongresszusi irány­elveknek megfelelően, szigorú, az eddigieknél takarékosabb jellegű, gazdálkodás közepette kívánunk eleget tenni. Ehhez azonban a belső gazdasági és gazdálkodási intézkedéseken túlmenően, pártszervezeti vonatkozásban is bizonyos lépések megtételére van szükség. Az Igazgatóság 1973* év végén uj vezetést kapott. Az uj párt és gazdasági vezetésnek tulajdonképpen újra meg kellett teremtenie az eredményes munkavégzéshez szükséges alkotó politikai hagula­­tot. Ezen belül biztosítania kellett a pártszervezet következetes i politikai irányítását, a pártellenőrzést, a pártszervezet, a társadalmi szervek és a gazdasági vezetés összhangját, a követ- 7\ kezetes szakmai vezetést, a számonkérést, a tervszerű káderpoli­tikai érvényrejuttatását, mert ezen elvek együttes érvénye­sülése lehet csak biztosítéka annak, hogy a munkahelyi demokrácia funkcionálhasson, a politikai, munkahelyi légkör kialakulhasson. A párt és társadalmi szerveketek , valamint a gazdasági vezetés közötti összhang közös akarattal létrejött. A közös cél elérése érdekében eredményes, összehangolt munka folyik ^gazgatóságunkhál. Erre talán legjobb példa a közelmúltban megtörtént bérrendezés, amely gyakorlatilag reklamáció mentesen lett végrehajtva. Az eddigi eredményeinlc mellett akad még tennivalónk a munka­morál, munkafegyelem javítása terén. Mindenképpen szükséges , hogy a jövőben céltudatosabb alkalmazást nyerjen a számonkérés, szükség szerint a felelősségrevonás is. Mindezek ellenére elmondhat­juk, hogy a szakmai vezetés színvonalában tapasztalható válto­zás már most is érzékelhető eredményeket hozott, amely első­sorban az Igazgatóság külső megítélésében nyilvánul meg. A taggyűlés megállapította, hogy az Igazgatóság személyi állomá­nya képes a megnövekedett feladatok ellátására és a munkahelyi légkört alakitó, az üzemi demokrácia érvényesülésének lehető­ségeit megteremtő alapfeltételek területén haladást értünk el. I o3U _■ '• •*. -:és * . -p

Next

/
Oldalképek
Tartalom