Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.13.a/1)
1970-10-17
' " H _ ~ ~ ' ‘ ' ’ X » ■!» J Külcsar Ferenc M.R.ff. 8 Tisztelt Pártértekezlet! A kerületi Pártbizottság beszámolója jelentős helyet szentel az ideológiai, eszmei-politikai munkának. Ennek jelentőségét úgy gondolom nem szükséges kihangsúlyozni. Egy olyan időszak van mögöttünk, amikor a nemzetközi helyzet gyakran adott alkalmat politikai helytállásunk,eszmei szilárdságunk kipróbálására. Ezeket a válság-időszakokat nem egyszer az információ hiányossága ellenére a Szovjetunió békepolitikája és a párt 14 év óta folytatott po- 1 litikája iránti bizalom talaján sikerült "átvészelni". Párttagok r és pártonkivüliek elismerően nyilatkoztak arról, ahogy a Központi Bizottság ezekben a bonyolult helyzetekben kezében tartotta a vezetést, és iránymutató magatartást tanúsított. Kedves Elvtársak! Hajlamosak vagyunk arra, hogy egy-egy válság-időszak elmúlta után fellélegezzünk, ás azt higgyük, hogy már túl is vagyunk mindenen. Pedig minden, ami a fejekben és lelkekben ilyenkor felhalmozódik, még nem oldódik fel rögtön az esemény elmúltával. Tulajdonképpen ilyenkor kellene az intenziv, sokirányú agitációnak következnie. A beszámoló is emlitést tesz róla, tulajdonképpen ágitációnknak,különösen ami a nemzetközi helyzet eseményeit illeti, sokkal kihangsúlyozóttabban kellene oaztályál- J / láspontról kiindulnia. Megítélésem szerint az osztályálláspont ' nem megfelelő kihangsúlyozása miatt bizonyos kérdésekben nem tudunk az agitációnkban hirdetett elvek és tények mellé érzelmi azonosulást is elérni. Ugyanakkor van pozitiv példa is. A vietnami nép melletti szolidaritás az amerikai imperializmus tömegméretű elitélése azért váltott ki az emberekben nemcsak értelmi, de érzelmi impulzust is, mert mindvégig proletárinternacionalista osztályálláspontról magyaráztuk az egyes jelenségek és események hátterét. Sajnos, a nemzetközi helyzet, amennyire ma ez megítélhető, 0 Él ' 1x5 ___j