Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.13.a/1)
1966-10-22--23
T_ im, ' I- 2 -Az egy főre eső termelési érték növekedéséhez kapcsolódik a feszesebb és előrelátóbb létszámgazdálkodás is. Mig 1960-ban az összdolgozók száma 47 ezer főt tett ki, addig 1963-ban 52 ezret, és 1965-ben 55 ezer 600 főt. Eredményes;volt vállalataink erőfeszítése a termelékenység növelésére. A 49 %-os;termelésnövekedést 71?3 %-ban termelékenységből érték el. Itt•is konkrétan megmutatkozik az 1963 és 64-es decemberi KB. határozatok hatása. Ugyanis anig 1961 és 1963 között a termelés növekedést a vállalatok csak 60 %-ban. fedezték termelékenységgel, addig 1964-65-ben 75 %—al. A fenti konkrét eredmények mellett nem egy vállalat komqly nehézségekkel küzdött a beszámolási időszakban. Pl. az ÉBGV mind a mai.napig nem került ki krónikus problémáiból. Az OGV, az IFÉRT, a Brikettermelő Vállalat, a Gyárkóményépitő ^ Vállalat, a Budapesti Fűrészek nem teljesítették a VIII. kongresszus termelékenység növelésére vonatkozó határozatát. E vállalatoknál több ok miatt nem kielégítő a munka intenzitása, do a termelékenység növekedését nagymértékben meghatározó műszaki fejlesztési területe sem rendezett. A..kerület iparvállalatai sok tízmillió forintot költöttek el műszaki fejlesztésre, több milliárd forintot beruházásokra, ugyanakkor ezek gazdasági eredménye nem mindég volt szinkronban a beruházások mértékével. Több vállalatnál sok éven keresztül térül meg a beruházás. Nem egy helyen az uj ki- . dolgozott technológia mellett drágábban állítják elő ugyanazt a terméket. Előfordul, hogy az uj műszaki konstrukció az adott termék minőségének rovásához vezetett. A vállalatok önköltsége illetve ezzel összefüggő üzemi és vállalati eredmény sokrétű képet mutat. Ennek oka, hogy a második ötéves terv során történt ár és pénzügyi intézkedések az önköltséget, igy az üzeni eredményt nagymértékben befolyásolta. így összességében és a vállalatokat egyenként értékelve csak tendenciákat lehet megállapítani. Ezt figyolenbevóve a kerületben egyetlen olyan vállalat volt, . amely a második ötéves terv során minden esztendőben teljesítette üzemi eredménytervét; és az az IFÉRT. Olyan vállalat három található, - Gázmüvek, Szeszipari Országos Vállalat, és az ITG - amely 5 esztendő;alatt 4 éven keresztül teljesítette üzeni eredménytervét. A többi vállalat az 5 évből csak 2-3 éven keresztül teljesítette az eredményterveket.^ Kirívó az OGV, amely egyszer sem teljesítette és a Ganz-Mávag amely 1961-ben teljesítette üezni eredménytervét. A kerületben 14 iparvállalat foglalkozik export tevékenységgel. Az export eredményeket részben deviza forintben, részben folyó forintban lehetett kimutatni. A 14 vállalatból 11; . ' V , y/Lv