Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1962-10-20/2

I« * A közoktatás és kulturális illetve egyetemi és technikumi felvételek­kel kapcsolatos kérelmek többségét az egyetemi és technikumi felvéte­li bizottságokhoz, illetve igazgatókhoz irányítjuk. A fentiekhez hasonlóan nyernek elintézést más egyéb ügyekben szóló bejelentések illetve kérelmek. A munkáslevelezések kivizsgálására illetve azokkal való foglalkozás alapján elsősorban a politikai Bizottság idevonatkozó határozatát veseük figyelembe és tartjuk be. Tehát minden munkáslevelet iktatunk, és igy figyelemmel tudjuk kisérni annak sorsát. A 736. munkáslevélből 658-at 3o napon belül, intéztünk-el, tehát ezeknél betartottuk a P/olitikai Bizottság határozatát. 78 ügynek az intézése harminc napon túl történt, ez egyrészt afeból adódott, hogy több j.azuasági illetve pártszervezetet vagy BM.szerveket ke lett bevonni az ügykivizsgálá­sát!!. A munkáslevelek nyilvántartásának biztositasa érdekében mint ahogy 7 azt már az előzőekben is rögzítettük iktatókönyveket, iktatókartonokat i alkalmazunk, amelyen feltüntetjük a kérelmezők, bejelentők nevét, a kérelem, panasz tárgyát, beérkezésének idejét, illetve elintézésének idejét, Ezek az anyagok az ügykezelésnek teljesen különállóan vannak kezelve. 7 A munkáslevelezés értékelésénél összefoglalva az alábbi éltalánosit­­"ható elvi következteteseket vonatjuk le: Az elmúlt időszak során a Párt iránti bizalom nagymértékben megnőtt. A munkáslevelezés lelkiismeretes kezelése a tömegkapcsolatos kisséle­si Lésének eg. :Lk hatékony eszköz-., vé vált, és kedvezően hatott a párt szövetségi politikájára. A munkáslevelek kivizsgálása épitőjellegü kritikát, segítséget és bizony s fokú ellenőrzést jelent az állami, gazdasági és társadalmi szervek munkájára, A személyi jellegű bejelentések és névtelen levelek'egyrésze megala­pozottak, egyrésze pedig nem felel meg a valóságnak. Felhívja a figyelmet az államszérveknél és részben a tanácsi szerveknél még ma is fellelhető bürokratizmusra, fejleszti a széles néprétegek igaíságerzetét, hatékony eszköze a helytelen szemléletek elleni küzdelem 7 nek. Kük. Eszköze a protekcionizmus elleni Kisdelemnek, mert a jogos sérelmek orvoslásai/, és az alappal biró kérelmek pártszerü teljesítését jelenti. Budapest,1962. junius 15. 1 ' 2/hu /; Peti raadras/. I ' ! ' mm » ?.p 1 mg? ' • ... >'mm

Next

/
Oldalképek
Tartalom