Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/1)
1962-10-20/2
- 2 - I A helyzet • ilyen ismeretében folyik a harc a nér.i/c békeszerződés nogkötéséért és Berlinnek, valamint az NSzK-nak, mint háborús tűzfészeknek felszámolásáért, Korúak legfontosabb kérdése lett a béke, A népek kérdése Lnbt. Sikerült elérni a szocialista tábornak, hogy na már a békéért a népok is küzdőnek, s ennek a harcnak a sikerét na nár alátámasztják a Szovjetunió és a szocialista tábornak a technika és a gazdasági élet területér: elért kiemelkedő eredményei. A nemzetközi kommunista mozgalomban az 196o-os moszkvai tanácskozás, az SzKP XX, és XXII, Kongresszusának elvei érvényesülnek. Hatalmas harc folyik a személyi kultusz és a narxiznus-loniniznus elveitől eltérő politika minden létező maradványa ellen. Nem kétséges ma nár, hogy az a politika,mely 1 a személyi kultuszon alapult, s a tömegek erejét lebecsülje a marxi zmus-lonini znus elveitől idege-:, felmérhető ti on káro- ^ lcat okozott, a munkásmozgalmat és a szocializmus ügyét visszavetette. Ez a politika többé non térhet vissza, letűnt a tör-, nélon színpadáról, rn.rt szemben áll a történelmi fejlődéssel. Ma a nemzetközi kommunista mozgalomban nem hatalmi szó és a bírálat elfojtása alapján kialakult "egység” van, hanem elvi vitákban kris-tályosódnak ki a helyes marxista-loninista nézetek, Csak 0 viták alapján kialakult egység viheti előre a szocializnus ügyé t. Hazánkban, Magyarországon e 3 óv alatt eljutottunk oda, amihez oly sokszor fogtunk hoz?á az elmúlt 14 óv alatt, - leraktuk a szocializmus alapjait. Mit nondahok erről a kongroozszusi irányelvek: "A mezőgazdaság szocialista átszervezésével egész népgazdaságunkban osztatlanul uralkodóvá véltek a szocialista termelési viszonyok, befejeztük a szocializmus alapjainak lerakását. A magyar nép uj történelmi jelentőségű győzelmet aratott, a szocializmus teljes felépítésének korszakába lénott," Egyszerű szavak ezek, de hatalmas küzdelem van mögöttük, a magyar munkásosztály ereje, Öntudata, tudása, a parasztság felismerése, az értelmiség tehetsége, de logelsősorban a párt a-V. V • > -V