Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.13.a/1)
1957-06-01
_ , a/ lesedik és ma már általánosan jellemző, hogy pártszervezeteink átvették az élet irányítását és a maguk területén vezető erővé váltak újra. Ennek a területnek, melyre a fejlődés jellemző megvannak a maga hibái is. Az egyik alapvető hiba; a pártszerv politikai tömegmunkája. folyik még az alapvető kérdések tisztázása a fejekben. Mit csinálnak ennek érdekében a pártszervezetek? Munkájuk fő jellemvonása, hogy fent tisztázott kérdések közvetítőjévé válnak. A hiba ebben egyrészt az, hogy e közvetitő szerep is xk±s± korlátolt még, nem az egész kollektíva számára, hanem elsősorban a párttagok és volt MDP. tagok számára biztosítják az anyag továbbítását. Másodszor hiba, kevés a helyi, önmaguk t által kidolgozott agitációs anyag. Milyen rétegek felé nem jé a párt kapcsolata az üzemekben? Elsősorban az áxtKimixig üzemekben dolgozó értelmiség felé nem jó. Okai közt régi, az elmúlt évekre visszanyúló, az MDP. értelmiség felé folytatott politikai munkáját is megtaláljuk, melyekhez az események alatt uj tényezők jöttek. Ilyen, hogy az értelmiség származásánál, életmódjánál fogva,a társadalomban élő rétegek közül a legalkalmasabb és az is volt a liberaliZrnus és revizionizmus í?l?5ÍYÍ?*ra-Ennek következménye: üzemeinkben az ellenforradalmi események eszmei irányitói nagy általánosságban az értelmiség soraiban találhatók, ami a pártszervezetek magatartására természetesen kihatott. Növeli a gyanakvást irántuk az is, hogy ezek az eszmei irányitók - felkészültségüknél fogva - képesek okosan politikai ellenfelei lenni a rendszernek s ezért a pártszervezeteink némelyike bizonyítani nem tud, ösztönösen érzi a tevékenységüket. Igyekezett a párt az elmúlt 12 évben megteremteni a saját értelmiségét, ami alapjában sikerült főleg az operatív termelés területén, de a műszaki élet bizonyos területein, a műszaki foglalk.értelmiség körében ezt nem sikerült megoldani. A műszaki főosztályokra, főleg tervezőirodákra bekerült munkáskádereket a szakmai felkészültség*-magántulajdona és az uj környezet asszimilálta és ezért ezeknek viselkedése nem különbözött lényegében a régi értelmiségétől. Az ilyen munkáskáderekre a pártszervezetek nem tudtak eléggé vigyázni és nagy hatást biztosítani számukra. Ezért következett be, hogy sok éven keresztül nevelt munkáskáderek asszimilálódtak politikailag. Bizonyltja ezt az alábbi szám: Ganz-gyárban a Vagonszerkesztésben 16o fő dolgozik. Ebből 58 volt •/• £2 J- 2 - é