Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.13.a/1)
1957-06-01
r— ^----------------- —-—— —-----------------------------------------------------------------------------------------* ■ «• 5 « a helyi ezervezet tekintélyét alátámasztani, A párt Szervezeti Szabály, zata sem tisztázta eléggé az értelmiségi alapszervezetek heíyét, szerepét, A felsorolt gyengeségek, és hiányosságok következtében ezek a pártszer. vezetek nem tudtak helyes célkitűzéseket és munkamódszerek kialakítani. Nehezítette helyzetüket az is, hogy az állami vezetés nem támaszkodott a pártvezetésre, illetve a szoros együttműködés helyett kölcsönös bizalmat, lanság volt. Az értelmiségi pártszervezetek helyzetét alapvetően nehezítette az MDF pártvezetésében az elmúlt évek folyamán "főleg 1953-óta" majd a XX, kongresszus után megmutatkozó Ingadozás, gyakori irányváltoztatás^. Az 1956 nyarán kiadott értelmiségi határozat figyelmet, rokonszervez keltett az értelmiségi körökben, de akkor már oly erős volt a Jobboldal bomlasztó, revizionista frakoiós tevékenysége, hogy ez a pozitív hatás e Íme rült, Az ellenforradalom eseményei és tanulságai. Párttagjaink beesületss, a pártot és a rendszert féltő része már az október 23-át megelőző időben, a pártellenzék rendszeres támadása követ, keztében szinte teljesen megbénult, ügy, hogy az alapszervezetek végső felszámolása szinte osak formaság kérdése volt. Az MDP feloszlatása csak szankcionálta a párt szétesését, /Széchényi Könvtár, Néprajzi Muzeum, Term.Tud. Muz,, Szerves kutat 6, stb./ A p*árt szétesésével egyidejűleg mindenütt megalakult a "Forradalmi Bizottság" • Az első napokban MDP tagok is bekerültek e szervekbe. Az ellen, forradalom kibontakozásának napjaiban többüket azonban eltávolították* Jellemző, hogy a Szabó Ervin Könyvtárban a pártéllenzéklségé miatt oly népszerű Rajk Lászlónét is leszavazták a könyvtár különböző elemei, */• .0 " ^ % 4 i