Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.12.a/11)

1988-12-01

r n évfolyam húsz fővel indult. Évközben plusz két önkéntes jelentkező kérte a felvételét. A képzés célja a marxizmus-le­ninizmus komplex módon történő elsajáttittatása és ezen keresztül a politikai pedagógia és pszichológia tanitása. A felvételi vizsgákon az előző évek gyakorlatával szemben jóval kevesebben voltak azok, akik azért vállalták a tovább­tanulást - mondásuk szerint - mert küldték őket vagy mun­kakörükhöz szükséges a továbbtanulás. A tavalyihoz képest jelentősen nőtt a pártonkivüliek részaránya. Ebben az évben jelentősen nőtt azoknak az érdeklődőknek a száma,akik a tömegkommunikációs eszközök felhívására jelentkeztek. A tavalyi évfolyammal szemben viszont komolyabban veszik a tanulást. Egy részük politikai előképzettsége és általános műveltsége szintén alacsony, viszont szorgalmuk megfelelőbb. Mindhárom évfolyamon a tavalyi évhez képest is jelentősen nőttek az olyan emberi problémák a hallgatók körében / egész­ségügyi, családi , munkahelyi / amelyeket kevésbé tudnak megoldani mint a korábbi években. 2. Az oktatási év indításának tapasztalatai; A * S z e r v e éti k é r d. é s e k. Az 1988/89. évben is a kiscsoportos oktatási formán taní­tottunk. A BKV Oktatási Központban folyó oktatásban a szem­léltető eszközökkel gazdagon felszerelt tantermekben még mindig alacsony a szemléltetés adta lehetőség kihasznált­ság! foka. Ennek oka azaz esti egyetemi oktatásban igen mély gyökeret vert szemlélet, miszerint a meggyőzés elsődleges eszköze a szóbeliség lehet és nem az egyéb módszerekkel történő megerősítése. A számonkérésben azonban jelentős fej­lődés tapasztalható a tanárok részéről,A folyamatos számon­kérés biztosítása különböző módszerek segítségével történik. Például: röpdolgozat, teszt, feladatlap stb. Jelentős nehézségeket okoz továbbra is a tankönyvellátás. Az első évfolyamon és a második évfolyamon a pedagógiai és pszi - etológiái okokkal alátámasztott több éves kérés ellenére • még mindig nincsen szöveggyűjtemény, illetve az első évfo-V 1 vámon olyan későn érkezett* / most a napokban /, hogy I — 4 1 f..... " ----7 • - - r * ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom