Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.12.a/11)
1984-04-12
H- 2 -Az uj létesítmény 1981 ■. évi beindulása óta bár fejlődött a főiskola és a gyakorló intézmények kapcsolata, azonban még nem alakult ki az az intézményi szemlélet és egység, amely még jobban épitene a főiskolai képzésben,a kutatómunkában és a hallgatók eszmei-politikai nevelésében a gyakorló intézményekre. Ez a megállapitás a kezdeti közeledések ellenére a két alapszervezet viszonyára is igaz. A pártvezetőség az 1982. május 25—i» PVB—ülés Állasfoglalása alapján feladattervet dolgozott ki, melynek végrehajtása folyamatosan történik. A beszámolási időszakban a pártszervezet energiájának nagyobb részét a szakmai feladatok és a szervezeti kérdések kötötték le. A pártszervezet több alkalommal mondott véleményt a főiskolai képzés korszerűsítése és a felsőoktatásfejlesztési feladatokról és ezzel jelentősen segítették az állami vezetés munkáját. Ma már elmondható, hogy az állami vezetés és a pártvezetőség kapcsolata normalizálódott. Az 1981. október 2o-i PVB-ülés határozata értelmében megváltozott a főiskolai pártszervezet struktúrája, igy azóta öttagú pártvezetőség irányit két alapszervezetet. A Damjanich utcai alapszervezet megalakulása óta sokat fejlődött. _ A párt politikai ellenőrző funkciójának hatekonyabb érvényesítésével javíthatja politikai munkáját. A pártvezetőség és a Bethlen téri alapszervezet vezetősége között a munkamegosztást nem sikerült jól kialakítani. A szervezeti kérdésekkel való gyakori foglalkozás /uj titkár választása, a pártcsoportok, valamint a KISZ-szervezet kétszeri átszervezése/ nem kedvezett a pártszervezet életének, mert a stabilitás, a folyamatosság és a tudatos fejlesztés nem érvényesülhetett töretlenül. L - — _j* 1 "-y . , _ - ^ l --