Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.12.a/11)

1981-10-30

r ~i- 6 -Ennek érdekében feladattervet készített, tanácskozást rendezett, s megállapította, hogy mely területen szükséges a hatékonyság növelése, s ehhez milyen eszközöket kell alkalmazni. Elsődlege­sen a szertartások ünnepélyességét kell növelni. Sokan választ­ják meggyőződésük ellenére is a templomi esküvő, keresztelő pompáját, vagy éppen az egyházi temetés komoly ünnepélyességét, mert úgy érzik, ezek meghatározó, egy életre szélé szép emlékek, aminek meg kell adni a médját. A házasságkötések tekintetében kedvezően alakul a helyzet, ezek színesebbé tételére más szü­lettek jő kezdeményezések /elszakadva a házasságkötő teremtől, kivinni a szertartást/. Igaz, hogy itt a legkönyebb eredményt elérni, hiszen a házasságkötéssel felkeresik a Tanácsot, mivel ez kötelező. Névadót tartani viszont nem kötelező. Ebben az év­ben megindult a társadalmi szertartások ügyében valami, remélhe­tőleg 1982-ben már érezhető lesz a hatása, lemérhető lesz az igénybevevők számában. A helyzet nem könnyű, hiszen ma még párt­tagok is vannak, akik pfe a fővárosból leutaznak vidékre meg­keresztelni a gyereket, vagy egyházi esküvőt rendezni, pártkör­zeteink információi szerint pedig az elhunyt tagok 40-50 száza­léka egyházi szertartás szerint kerül eltemetésre. Az egyházak különösen a végtiszteoség módjára alapoznak. A zsidó temetőben például, ha valaki nem tartotta a vallást, de mégis a zsidó vallás szerint akar temetkezni, akkor a sirhely megvásárlása mellett 10 ezer forintot befizet és minden "meg van boosájtva". A fiatalok világnézeti nevelésében döntő szerepe van az is­kolának és az ifjúsági szövetségnek. A helyes világkép kialakí­tása, a marxLsta-leninista ideológia tanítása, magyarázata már az általános iskolában döntő nevelési tényező. Az a tapaszta­latunk, hogy oktatási intézményeink igyekeznek ezt a feladatot színvonalasak ellátni. Ami leginkább gátolja e munkát az az, hogy a családi környezet vallásos hatását nehéz ellensúlyozni, a kettős nevelésben a családi kör az erősebb komponens* Ugy vél­jük, hogy az úttörőmozgalom nagyon sokat tehet ez ügyben, tehát az ifivezetők s egyéb tisztségviselők felkészítésére több gon­dot kell helyezni. i___1 i 11 J 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom