Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/10)

1985-12-16

rr n * I - 5 -1 * 1 hangsúlyozva alkalmasságukat és újszerű feladataik jelentőségét. j Az igazgató választásoknál a vállalatok többségénél elhangzott szóban is támogató javaslat, elsősorban az elmúlt évek eredményes munkáját hangsúlyozva és a jövő biztonságát látva az igazgatók személyének megerősítésében. d./ A már megalakult vezetőtestületek működésének tapasztalatairól. Az SZMSZ-ben a vezetőtestületek összehívásának gyakoriságét évente legalább egy alkalomban határozták meg. A megalakulástól eltelt időszakban kevés kivételtől eltekintve /'Athenaum Nyomda, Egyetemi te Nyomda, Erdei Termék Vállalat, FÓFOTÓ/ még nem került ismételten összehívásra. Ennek egyik oka, hogy a vállalat egészét érintő, jö­vő tennivalóit meghatározó tervek a következő hetekben kerülnek ki-* dolgozásra. Másik ok, hogy az alakuló ülések döntő többsége a kö­zelmúltban volt. A vezető-irányitó testületi ülések tapasztalata csak igen csekély, annak azonban már vannak látható jelei, hogy a testület funkcionál­­tatásában, érdemi működtetésében van még mit tanulni. Pl. melyek azok a kérdések, amelyek a testület elé tartozóak döntés céljából. Az 1986-ban történő áttérés előkészítésének tapasztalatairól. te Az 1986 első felében várhatóan 11 vállalatnál térnek át az uj irá­nyítási formára. Az előkószitő munka eddigi tapasztalatait áttekintve a vállalatok kellően felkészültek az eredményes áttérésre. Megfelelő ütemben halad az SZMSZ előkészítése, a társadalmi vita a vállalat uj alkot­mányáról. A dolgozói javaslatok összegeződtek és ahol az áttérés csak a II. negyedévben lehetséges erre később, de várhatóan megfelelő időben kerül sor. A káderelőkészitő munka mindenütt megkezdődött. Kialakultak az L L — m J

Next

/
Oldalképek
Tartalom