Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.12.a/9)

1986-06-09

n t i: A létszámgazdálkodásban -í jelentős hullámzássá^- az ésszerű takardk^g|g- g- ;| vénT^üítTatérvidőszak egészére. Az l9bu-as oázishoz kepest 13 .-kai ■ csökken a teljes munkaidős létszám. Ez jó hatással volt a munkaerő es bf hab<!k°nysag alakulására, de helyenként nehézséget okozott a termelő munkaerő indokolt^;L nagyobb'arányú csökkenésében és a számviteli, adminisztrációs munka naprakész­ségének biztosításában. A leírtak jelzik, hogy a nyereségkitermelésben és ehhez kötődően a fejlesztési ; források alakulásában a tervtől jelentős elmaradás következett be. A nyereség tömege 1985-ben lényegesen /30,5 %-kal/ meghaladja ugyan az 1980-as ve«Já .nyét, de az öt évre tervezett összes nyereseg közel 75 Mo/Ft-tal ajlacsionyaDban I realizálódott. A beruházási terv a nyereség függvényeben es az időszak foiV8"1'5" \bekövetkezett, szigorítások miatt nem teljesülhetett, figyelmet é:rdeme , gy ' 1980-ban még I bruttó nyereség 45,2 %-a maradt a vállalatnál, majd 1985 be f már minden 100 Et nyereségből 82.23 Ft elvonásra került^ 1981-84. kozbbb me9 az aüHFtnaSOÜ-JS-át is elvonták. Némileg enyhítette^a vallalat 9°"^, hogy _ ^mFrm^oen ez i,tníHfTkéYévben -.idegen forrást xs bekapcsolni a fej-F \ lesztésbe." ' * . | Megemlítiük, hogy az időszakban bekövetkezett szabályozó módosítások miatt az firvek lényegesen eltértek az induló mutatóktól^ Azok ^r számoltak á szabályozók változásával, szigorításával, igy az oss^sxtett J]d^ok m lisabb képet mutatnak. Pl. a VI. ötéves tervre előirányzott eredeti nye^eaa9^rv . - . . i , 77 -7 a- mjn az oDerativ éves tervek összesítése alapján meghaladja áAZSSto 73 «-os teljesítése az operativ tervek alap­ján meghaladja a 97 %-ot. , J Menállanithátó hogy a "VOSZK" üzletpolitikai célkitűzései a VI. otáVaa bery i-~ szakára helyesek voltak, döntő többségükben olyan feladatokat írtak elő, mely megvalósításával a VII. ötéves terv időszakában is számolni kell. Az üzletpolitikai koncepciókban hibaként az állapítható meg, h^YJ ^llalat gse^ tériként túlbecsül te a lehetőségeit mind a fejlesztés, mind az élőmunka és piaci lehetőségek tekintetében. Az utolsó évben elért jelentős bérfejlesztéssel stabilizálódik a létszám. Dolgo­zóink 60 %-a törzsgárda tag. A tervidőszak utolsó évében a vállalati teljesítmények nemcsak a vállalat előző öSia n á hoz"~képest, hanem az országos szakmai mutatókhoz merve is ere Y. ---­kát tükröznek A bázis és tervmutatók közül /melléklet/ kiemelést erdemel SliritoíM éa terelést indBX, a készletforgáa “ JSESj/W konysdg, s befejezett beruházás es an«t az számra jutó bruttó árbevétel 9,2 ,o-kal, a nettó aroeveteiz, árbevétel előző évhez viszonyítva. A vagyonarányos nyeresegmutato 20,68 ,o, es az árbevétel arányos nyereség 3,44 S. A hozzáadott értékmutatd - az átlagkeresőt 10,4 ..-oo emelése mellett - 117,5 %-os. . nn ... n iq»s._h,n sikeresen és átgondoltan valósította meg a termékszerkezet MWT- átalakitáto Ugy, hőíjV a* yazdasagi tar»ytíZf^kozottsbb figyeismbevéte tsrt* , gazdaságosabb termékek gyártását es forgalmazását valósította meg. U----------------------------------------5—---------------------tíj

Next

/
Oldalképek
Tartalom