Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Vezetői értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.12.a/8)
1989
r n / . 1 EMLÉKEZTETŐ az 1989. március 3.-ai kisvezetői értekezletről,- A rendőrség párttagjai körében folyik a jelölő munka. Március 10,-éig egy alapszervezet kivételével a választások lebonyolódnak, 20,-aíg a PB titkárára és tagjaira a Jelölő Bizottság megteszi javaslatát, n- Kerületünkben négy vállalatot érint a reprivatizálás. Ennek folyamatáról legyen szóbeli tájékoztatás, és javaslat, a további teendőket illetően. Ezt vezetőire Horváth elvtársnő terjessze elő.- A kerUleti KISZ küldött-értekezlet március 11.-ón lesz. Az előkészítő munka folyik.- A kábeltelevizió ügyében a PB soros ülése alkosson politikai állásfoglalást, és addig tisztázni kell az engedélyezés sorsát. Ebben a Tanács szerepét és az IKV magatartását ugyancsak tisztázni kell.- Márc. 6.-án a Szövetkezeti PB Horváth elvtársnő utódját megválasztja.- Az apparátus létszámára, felépitésére és feladataira vonatkozó javaslatot a három titkár együttesen dolgozza ki. Ebben figyelemmel kell lenni a három leadasra kerülő státuszra, a három lakóterületi szervezőre, valamint Nádasdi elvtárs is foglalkoztatni kiván egy munkatársat. Lr__7____w I---- tó