Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.12.a/7)
1965-11-26
r n ^ Fürth Jánosné elvtársnő: Gyermekélelmezési Vállalat: A mai aktiva ülést igen fontosnak, jónak tartja a párt és tömegszervezeti élet szempontjából. A vállalatok részéről azok az elvtársak vannak jelen, akiknek feladata a pártéleten belül a vitás kérdések megoldása. A beszámolóban elhangzott birálat véleményem szerint nem volt egyoldalú, egyformán szólt a gazdasági vezetőkhöz, párttitkárokhoz, szakszervezeti bizottságok titkáraihoz és a KISZ titkárokhoz is. Ami pártszervezetünk működése nem a legrosszabbak közé tartozik* Elég jól tudunk mozgósítani egy-egy pártnapra 200 dolgozót is. ami a korábbi megjelenésekhez viszonyítva ma már eredménynek számít. Tehát nem szabad és nem lehet csak hibákról beszélni.Mégis amikor beszélgetünk elvtársakkal, akik igen passzívak, mert egyénileg is beszélgetünk az emberekkel, általában egyéni sérelmeikre hivatkoznak. Egyetlen egy elvtárs sem volt, aki helytelenítette volna pártunk politikáját, vagy azt mondta volna, hogy a Vili. Kongresszus határozata nem jó. De hallottunk a torzulásokról, amelyek a mindennapi gyakorlati munkában előfordulnak. Az elmúlt időben voltak a kereskedelmi vállalatoknál a jutalmazások. Nálunk 3 pártonkivüli gazdasági vezető van, de igen nehéz helyzetben voltunk, mert teljesen más véleményük volt az elbírálásoknál a pártonkivüli vezetőknek a kommunista vezetőkkel szemben. A kommunista igazgatónak és a párttitkárnak az elvtérsak mellé kellett állni.A mi hibánk is, hogy nem mernek az elvtársaink megfelelően bírálni és nem szálltunk szembe ezekkel a nézetekkel szemben, mert ezek nem nyiltan jelentkeznek, pártszerüeknek néznek ki, de a gyakorlatban mér pártszerütlennek valósul meg.Ezek a nehézségeink vannak. Lolko sódé s ícérdédo i 1957-ben a mi elvtérsaink lelkesen kiálltak a proletárdiktatúra megvédéséért, de ma már ezt nem tapasztaljuk.Liberalizmusról beszélnek, ami a proletárdiktatúrát nem jellemzi, A proletárdiktatúra velejárója a demokrácia, a liberalizmus kispolgári felfogás.Ilyen jelenségek tapasztalhatók nálunk is. Meg kell mondani, hogy kommunista igagató mellett is rossz a káderpolltikánk.A mi eívtársalnkban ez úgy vetődik fel, hogy a kommunisták hátrányosabb helyzetbe kerülnek a pártonkivüliekkel szemben, A vezetők beállításáhál elsősorban a szakmai imádat tapasztalható. Szerinten a szakmid felkészültség a politikai felkészültséggel egyenlőség! jellel kell hogy párosuljon.En azzal a ^ megfogalmazással értek egyet, hogy első a politikai felkészültség. Az ilyen vezető megkönnyíti a pártszervezo t munkáját is. A vitáknál, ha már meggyőztük a gazdasági vezietőket, fogadják el a párthatározatát. Nálunk általában elég jó az együttműködés a kommunista igafcgatóval SZB; titkárral, rengeteg vitánk van. Van bátorsága az elvtársaknak megmondani véleményeiket, de volt rá eset mégis, hogy személyes kérdésben mégis a kerületi PB.-hez kellett fordulnom. A pártvezetőség a párttitkár választott funkcióban van, ha j hibát követnek el,a dolgozók szívesen és bátran bírálják őket, mert tudják, hogy ezt nem követi retorzió, de ugyanezt nem merik megtenni a gazdasági vezetővel szemben, mert félnek az anyagi következményektől. A mi hibánk is, hogy nem tudjuk eléggé bátorítani az elvtársakat a bírálatra. összefoglalva, fokozottabban érvényt kell, hogy szerezzünk annak, és nagyobb gondot kell fordítanunk arra a jövőben, hogy a párttagok ne kerüljenek hátrányosabb helyzetbe a pártonkivüllekkel szemben, ós ebben együtt kell müködniök a párt, gazdasági és a szakszervezeti vezetőknek egyaránt. 3 _j te—^ -------------------------w-w------------------------------------