Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.12.a/7)

1957-01-04

r mmattnwm és ott a helyszínen elintézték. Nem volt nehéz kiszámolni, hogy 3 I nap múlva mennyit mészároltak volna le .Nekem elmondta egy komáromi elvtárs, hogy a ö.ooo lakosuk Komáromból 2oo embert vettek fekete listára, azzal, hogy november 4-én kivégzik őket.Ez lett volaa a ki­végzendők első csoportja. Ilyen körülmények között a Forradalmi Mun­kás-paraszt kormány nem tehet mást, mint, hogy felkérje a szovjet kormányt: segítsen leverni az ellenforradalmi fasiszta felkelést. A szovjet kormánynak nem volt könnyű a magyar kormány kérését telje­síteni, nem szimpatikus feladat, de ha a kormány nem kéri ezt a segít­séget, az egész nép előtt felelősséggel tartozott volna, azért, mert nem tette volna meg azt a lépést, amellyel tartozott a magyar népnek: hogy a szovjet csapatok segítségét kérje. Képzeljük el a szocializmus legerősebb várát, bázisát, a Szovjetuniót, amely ott ül karbatett kéz­zel és nézi, hogy az amerikai monopolisták irányításával hogyan sem­misítik meg Magyarországon a haladó emberek ezreit, tizezremt. Hogyan állhatott volna a Szovjetunió a történelem előtt, na elutasítja ezt a kérését. Más kiút nem volt, ezt meg kellett csinálni. MSZMP,* - Most már egészen világos, hogy az MDP szét-V f hullott és elveszett. Milyen párt volt ez, amely az első fuvallatnál szertefoszlott, mint egy szappanbuborék? Nehéz megérteni, hol volt a párt? Lövöldöztek komrányépületekét, vasutakat siklattak, az or­szágban ellenforradalom van.Hol a párt? A párt nem volt sehol. Nehéz elképzelni. Biztos, hogy nem akadt közöttünk egy sem, aki ért koráb­ban el tudta volna képzelni* 880.000 párttag és az 8J.3Ő megpróbálta­tásnál nincs, szétoszlott, miht a szappanbuborék. Az okot ma már látjuk. Egy o^an párt, amely nem az igazat mondta, a népet félrevezette, becsapta önmagát és a népet.Gyü­­löletessé tette a pártot. Ezt láthattuk a pártházak rombolásánál, a jelvények letópásénél és egyéb m<sgnyilvánulásoknál* Most azt hiszem helyes volt az a elhatározás, hogy: egy olyan pártot hozzunk létre, $mely nemcsak a nevében uj, hanem módszereiben is uj. Ez az MSZMP, iT\ amely a kommunistákra, marxistákra, leninistákra olyan feladatot ró, s ' hogy olyan pártot építsünk, amely nem ismétli ugyanakokat a hibákat, amelyeket az MSZMP elkövetett* és olyan helyzetet teremtsünk,amely lehetetlenné teszi, hogy visszatérjünk azokra az állapotokra és mód­szerekre, amelyek, október 23-a előtt voltak.^ Most pártunk és kormányunk élőt egyik legfontosabb fel­adat a pártot létrehozni és valóban egy marxista leniniista pártot teremteni, amely nem fog hasonlítani a régihez. A_55£^|£^ENSZ delegáció^Enszbeli^möködése.^- Az Ensz de legációt sok szémrTianyas“erIéTmerFnéFakárH~Eőéngeání"’az Ensz kül­dötteket, megfigyelőket Magyarországra. A szemrehányásokat több oldal­ról kaptuk. Magyarországon az utca népe, üzemek és intézmények dolgo­zóinak jelentős része ellenezte az üNSZidelegáció tevékenységét^ és az volt a követelésük, hogy Magyarország engedje be az ENSZ főtitká­rát és az ENSZ megfigyelőit. Ilyen követelés elhangzott - és ezt kell nagyon tudatosítani - a fasiszta Spanyolország delegációja részéből is „ Az imperialista és kapitalista világ valamennyi képviselője az ENSZ- ben krokodilkönnyeket sirt és azt követelte, hogy a magyar kormány engedje be az ENSZ képviselőket, objektív megfigyelőket. MxxftxixmKH&s i^xxhBgyoSx&xfxxxsxtKxSpxjnc&tBXXxáx Igen sok becsületes dolgozónak az lesz a véleménye, hogy: hogyan, a fasiszta Spanyolország képviselő-. S ;© lg ezt követelte? Mi nem mehetünk egvfrontban velük. A magyar ENSZ » l-r — ^ -------------------------------------------------------------I

Next

/
Oldalképek
Tartalom