Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.12.a/6)

1959-08-13

^ ^ .11 « III' I « r i 1 -a­­’ ’ Azonban meg ball említeni azt is, bogy több alapszervezetünk­ben a pártegység fogalmát leszűkítették. Kevés sző esett a cselekvés egységéről. Hiányosságként mondható el, hogy a taggyűlések határozatai kevés feladatot mutatták. Pl. az FW Székház, összegezve azonban megállapítható, hogy a taggyűlések sze­repüket, feladatukét betöltötték és most már kifelé léphetünk a tagság felé. A júliusi taggyűlések után ujabb szakaszhoz értünk. A poli­tikai munka fokozása mellett meg kell kezdenünk a szerveze­ti előkészítést, a választások lebonyolítására, a kongresz­­szus szervezeti előkészítésére* A szervezeti előkészítés feladatai: Beszámoló kötelezettségünk van. jp| párt demokrácia növelése, szélesítése érdekében történik a/ párt eees vezető szerveinek ujáválasztása, a tagság aktivi- r tásának fokozásával, az Öntevékenység növelésével együtt kell járni. A párttagság mind szélesebb rétegének bevonása a politikai életbe és konkrét feladatokká ellátása, a Pol.Biz. határozata alapján. / Úgy kell felkészülni a a Kongresszusra, hogy minden parttag érezze a maga felelősségét és öntevékenyen vegyen részt a Kongresszusra való felkészülésre. Úgy kell hatékonyabbá tenni a politikai munkát, hogy a párttagság érezze, hogy övé a döntés joga a politikai feladatok meghatározásával. A párt * demokrácia szélesítése a centralizmust erősiti. 0* Az előkészítő munka fontos szakasza a beszámoló. A beszámoló időtartama 1957. pértértekezletre nyúljon vissza. A kiindu­lási alap az Országos Pártértekezlet határozata, majd a vég­rehajtás során a K.B. felsősbb szerveinek határozatai. Aa elfúlt időszakban legfőbb határozatok, feladatok, politikai gazdasági, irányitó munka terén elért eredmények. Javaslat az, hogy az alapszervezeti vezetőség beszámolója ne sok kérdést tárgyaljon, hanem néhány legfontosabb kér­dést öleljen át és azokat konkretizálják, A K.B. 2 kérdést jelöl meg: a pártegység, mint a párt szervezeti életének és politikai életének legfontosabb kérdését, értékeljék, mint az akarat egységét, ideológiai egységet, szervezeten belül. 1 ^ Á -------------------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom