Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1986-04-29

j— II. A kerületi tömegpolitikai tevékenységgel kapcsolatos feladatok kijelö­lésénél kiemelt szerepük van azoknak a sajátosságoknak, amelyek Erzsé­betváros helyzetéből, szerepéből adódóan politikai munkánk egésze szem­pontjából meghatározóak. Az évfordulóval kapcsolatos politikai döntések szellemében kiemelten kell foglalkoznunk az ellenforradalom ellen fellépő, a szocializmushoz hü erőknek, a Budapesti PB által irányított fegyveres ellenállásnak, valamint a kerületben szerveződő forradalmi csoportoknak, a munkásőrség­nek az ellenforradalom leverésében és felszámolásában betöltött szere­pével. Munkánk során vegyük figyelembe, hogy a kerületben is a nagyszámú értel­miség és az ifjúság körében változatlanul élénk érdeklődés kiseri ezek­nek az éveknek az eseményeit. Éppen ezért fő feladatunk az ismeretnyujtás, a tapasztalatok és tanul-^ ságok elemzése és hasznosítása, a tudományos világnézetünknek megfelelő történelmi szemlélet és politikai közgondolkodás alakítása.^ Az agitáció jól bevált eszközeivel elősegítjük, hogy a történelmi is­meretek, a belőlük levonható elvi, ideológiai tanulságok hasznosulja­' nak a politikai gyakorlatban. A párt agitátorai, propagandistái, minden arra képes párttag tekintse feladatának, hogy a köznapi beszélgetések során, és ha szükséges a nyilvános társadalmi fórumokon is a szocializmus megvédéséről és meg­újulásáról folyó eszmecserékben érvelve, meggyőző szóval képviselje^az MSZMP értékelését történelmi utunkról, helyzetünkről és távlatainkról. A politikai hangulat gyűjtését és elemzését munkánk szerves reszenek tekintjük. A tapasztalatok alapján a kerületi PB és az .alapszervezetek fokozott gondot kell hogy fordítsanak az ellenséges és ellenzéki pro­paganda törekvéseinek leleplezésére. 1 1 Az információs rendszer többirányú működtetésével is el kell érni, hogy tömegpolitikai munkánk hatékonysága tükröződjön a lakosság, a kerületben dolgozók politikai hangulatában. E tevékenységünk átfogja az 1986. április és 1987* február közötti időszakot. 1 1- 4 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom