Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1986-03-18

Az alapszervezeteket irányitó munka gyakorlatában pártve­zetőségeink egy része alkalmazza az alapszervezeti veze­tőséggel való együttes ülést. Egyes pártvezetőségeink az egész párttagságot átfogó feladat megoldásában megszerve­zésében /pl. a beszámoló taggyűlések előkészítésével kapcso­latos feladatok, vagy a kongresszusi irányelvek vitájára való felkészítés/ alkalmazzák az összevont taggyűléseket, sőt párt­csoportbizalmi megbeszéléseket, amelyeket mindig összekötnek az aktuális politikai kérdésekről szóló tájékoztatóval. /BKV, Ezermester, Vetőmag Vállalat, Mech.Labor./. A pártvezetőségek a gazdasági vezetés a tömegszervezetek és mozgalmak testületéi között megfelelő elvi alapokon nyugvó mun­kamegosztást, együttműködést alakítottak ki. A fontosabb tenni­valók egyeztetésre kerülnek. A tömegszervezetek ós mozgalmak pórt­­irányitását pártvezet ősegeink eredményesen, a határozatoknak meg­felelően végzik. Rendszeresen foglalkoznak a tömegszervezetekben dolgozó kommu­nistákkal, beszámoltatják őket tevékenységükről, egy-egy konkrét feladat végrehajtása előtt /pl. szakszervezeti választások/ ösz­­szehívják és felkészítik őket, ismertetik velük a párttestü­­let állásfoglalását. A pártszervezet ós a tömegszervezetek kö­zötti kapcsolatok elvszerüek, az együttműködésben kölcsönös bi­zalom ós tisztelet nyilvánul meg. Rendszeressé vált az egymás testületi ülésein való részvé­tel. A pártvezetősógek munkájának eredménye az is, hogy az álta­luk irányított területeken a tömegszervezetek nagy politikai fe­lelősséggel, elkötelezetten végzik munkájukat. Az irányitó párt­vezetőségek mellett - a BKV-nál is - szakszervezeti bizottságok tevékenykednek, alapszervezeti szinten általában a főbizalmi a "partner". A KISZ-szervezetek szervezeti felépítése többségében összhang­ban van a pártszervezetek szervezeti felépítésével. r h- 6 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom