Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1986-03-18
rw 1 ■ ■ r ^- 4 -A kivitelező által készített újabb felmérés alapján több mint félmillió forint a festés, mázolás és a világitás korszerűsítésének költségvetése. A Budapesti Pártbizottságnak póthitel biztosítására nem volt lehetősége, igy a körzet felújítását elhalasztottuk. Ugyanakkor a székház karbantartásánál többletkiadás van, ez részben a karbantartási díjszabásokból, másrészt terven felül több nagyobb karbantartási munkálatokat kellett elvégeztetni. /Földszinti burkolatcsere, boyler csere, olajkazán nagyjavítása/. Irodagépek és egyéb berendezések karbantartásai, állóeszköz beszerzések, a tervezettnek megfelelően alakultak. Ez évben került sor a kerületi pártbizottság nyilvántartásában lévő épületek, berendezések és felszerelések teljes körének leltározására. A vagyonállomány 1985. december 31—i állapotnak megfelelően 18.516,6 millió forint. A leltározással egyidőben a jelenleg nyilvántartott értékkel a 2,0 ezer forint alatt lévő állóeszközöket fogyóeszközzé kellett minősíteni. Átminősítésre került 490,5 e» Ft értékű állóeszköz. Valamint a "0" értéket elért állóeszközöket újraértékeltük, melynek összege 556,6 ezer forintot tesz ki. Az iratforgalom és ügyviteli munkáról; | § I 1985. évben az összesen beérkezett iratforgalom száma az elmúlt évhez viszonyítva 4.2 %-kal csökkent. A kiküldött iratoknál növekedés mutatkozik, ez a pártértekezlettel van összefüggésben. A növekedés 5.2 %-os. A testületi üléseknél csökkent az Írásos előterjesztések száma, mennyiségben és terjedelmében is. A csökkenésben szerepet játszott az, hogy több szóbeli tájékoztató volt napirenden. A testület mellett működő munkabizottsági előterjesztések száma hasonlóan csökkent. — — ^