Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1986-03-18
A vendéglátásban is határozottan nőtt a magánkézben és a szerződéses üzemeltetésben lévő egységek száma. A vendéglátás állami fejlesztései növelték a vendéglátóhelyek magasabb osztályba sorolását, ugyanakkor néhány átalakított italbolt visszacsúszott a régi színvonalra. Az olcso etkeztetes iránti igény no, kielegité se azonban ezzel nem tart lépést. A szolgáltatásban csökken az állami szektor és a kisiparosok teljesítménye. Az iparosok az árutermelést helyezik előtérbe, emellett növekszik a nyugdíj, illetve munkaviszony mellett dolgozók száma. Egészségügy, szociálpolitika, közoktatás Kerületünk egészségügyi ellátását alapvetően befolyásolja, hogy egyre magasabb az idős korúak száma, valamint, hogy az átrétegződés során rossz szociális helyzetű családok kerültek a megüresedett lakásokba. Ez megnehezíti a kórházi ellátás megfelelő szintű biztosítását is, mert az ágyak jelentős részét a "csak ápolásra" szorulók foglalják el. Az előirányzotthoz képest több mint egymillió forinttal nőtt a szociális segélyekre forditott összeg, amely 1985-ben meghaladta a 13 millió forintot. A pénzbeli szociális juttatásokat - figyelembe véve a kérelmezők szociális és jövedelmi helyzetét a korábbinál jobban differenciáltuk. A koordináltabb ellátás érdekében megszervezzük a körzeti nővérek és a szociális gondozók jobb kapcsolatát. A Vöröskereszt számos feladata mellett, társadalmi aktivahálózata jó együttműködéssel segit a rászorultakon. A KISZ-esek is részt vállalnak az idős, egyedülálló emberek gondo^ ____________________________ r n- 23 -