Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1986-03-04

r n fsf Szakszervezet: Javasoltuk az átszervezések és választások lebonyolitáoa után megtárgyalnielosztási viszonyok jellemzőit, életszinvonal és szociálpolitikánk témakört, valamint a Szövetségi politika szocialista demokrácia nemzeti egység témakört megtárgyalni. /A szakszervezet csak ezekben a napokban ^kezdett hozzá a fel dolgozáshoz/. Javaslatunkat a pártvezetőségek és a pártcsoportbizalmik meg­tárgyal ták, alapszervezeti taggyűléseken a részletes tájékoz­tatás már ezek alapján történt. Ezzel a szervezési formából a pártcsoport-bizalmikra nagyobb feladat hárult, de több dolgot szerettünk volna elérni - túl azon, hogy a 14-15 fős csoportokat jónak tartjuk vita és szem­lélet alakításra - páidboeumtisuá^ltRksdc pártszervezetünket 1985-ben átszerveztük, újak lettek a pártcsoportok is. Reméltük, hogy a közös viták segítik az egységgé kovácsolódást, s a pártcsopor­tokon belül az önerőből felkészülő vitavezetők között találtaik majd olyan elvtársakat is akik az elkövetkezendőkben propra­­gandistaként dolgozhatna!?:. /10 párt csoportunkból 7 part csop. bizalmi felsőfokú politikai végzottaéggel rendelkezik/ Törekedtünk arra is, hogy mindéi több témában nyerjünk meg előa­dónak igazgató helyettest, gazdasági vezetőt, s pártvezetőségi tagokat, akik egyébként más témában hallgatóként vesznek részt az anyagok feldolgozásában. Bár az új szokatlan szervezési forma kadétben zökkenőkkel jár, később ezek megszűntek, s a párttagság aktivan érdeklődéssel vesz részt a foglalkozásokon. Sikeres elő- f adások között voltak speciálisan a témákhoz értő külső előadók is. Különös figyelem irányult a külpolitikai kérdések irán/t. Az oktatásokon való részevétől valamennyi párttag számára kö­telező, kivéve a káderképzésben részvevőket. Hálunk 140 főnek kellene járnia, de a megjelenési arány és fegyelmezettség még kívánni valót hagy maga után. Általában 70-75 %-os a megjelenés. A pártonkivüli meghívottak, gazdasági vezetők, párttagfelvételre várók fegyelmezettsége példásabb a párttagokénál. ; f ' ‘ . Tartalmi kérdésekről: Már az előkészítés a politikai szervező munka során kiderült, hogy a párttagság döntően egyetért a dokumentumok ilyen formában való feldolgozásával. A pártonkivüliek részvételét helyénvalónak U sőt követendőnek tartják., a következő időben is. * Utóin Oj­­jj i-------------—------- "ff------------- !-----------------------r-- ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom