Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1986-03-04
■ ,, 1 '------1—— j« ■—- 4 -Pedagógusaink megfogalmaztásk saját feladatukat is a demokratizmus bels" igényének kialakításában a döntéshez szükséges információ megszerzeseben való aktivitás és a döntés felelősségének vállalása terén is.-Pártunk belső életének fejlesztéséhez elengedhetetlenül fontosnak tartják az élcsapat-jelleg erősítését. A hadrafoghatóbb párt alakításának alapvető feltétele az önmegújitási készség erősítése, amely elsősorban az alapszervezetek szintjén valósítható meg. Ehhez a taggyűléseket az érdemi kérdésekben való tényleges vita színterévé kell tenni. Megfogalmazódott, hogy a helyi feszültségek feloldásában a párttagoknak az eddiginél nagyobb szerepet kell vállalniuk. A feladatok végrehajtásában a párttagság példamutatása elengedhetetlen, egyben folyamatos elemzést, értékelést igénylő feladat.-a gazdasági fejlődés felgyorsításának szándékát egyértelmű helyesléssel fogadták, mert további sorsunkat -társadalmi szinten és az oktatásügyben is- meghatározza. A vitákban ezzel kapcsolatban elhangzott olyan vélemény, hogy a pedagógusok egyértelműen kiszolgáltatottak és tehetetlenek a gazdasági feladatok megoldásában. Több szemináriumon csak hosszas vita során fogalmazódott meg, hogy nem szabad a feltételek megváltozását passzívan várni és attól függővé tenni munkánk további javitasat. Tennivalóink ne künk Is vannak, elsősorban a munkafegyelem, s ezzel párhuzamosan a tanulmányi fegyelem erősítése terén. Ebben a társadalmi közvélemény alakulása jelentős segítséget adhat a jövőben.-a népesedéspolitika alakulása érzékenyen érinti a pedagógustársadalmat. Mindenütt megfogalmazták, hogy kerületünkben aggasztó a beiskolázott gyerekek szocializációs színvonalának és képességeinek romlása. Ez a kérdés társadalmi figyelmet igényel. Az óvodák, iskolák tevékenységeben javítani kell a családokkal való együttműködés módszereit, a rászoruló családok sokoldalú segítését.-heves vita folyt a teljes foglakozattottságról és a szocialista bérezés elvének megvalósíthatóságáról. Az elvekkel itt is egyetértettek, de úgy látják, hogy e téren a tényleges előrelépéshez nem biztosítottak még a feltételek. Az oktatási intézményekben ez a kérdés ma úgy merül fel, hogy vagy megtűrjük a gyenge pedagógust, vagy nem tudunk senkit beküldeni az órára.-az ideológiai munkáról több szemináriumon is önkritikusan esett szó. Egyértelműen megfogalmazták, hogy napjaink követelményeihez igazodva, hatékonyabb módszerekkel kell végezni ezt a tevékenységet. A nevelőtestület ezirányu felkészültségének javitása, a követelmények következetesebb közvetítése a pártmunka egyik alapvető feladata. I 7 ! i t, i "ir