Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1986-03-04
r h- 4 -- a gazdálkodó szervezetekkel való együttműködést is erősíteni kell a közvagyon fokozottabb védelme érdekében. Az új gazdálkodási formák területére is ki kell terjeszteni a felderítő munkát ós ezeket a területeket is megfelelő ellenőrzés aló kell vonni. Csak ily módon lehet visszaszoritani a jelenlegi kedvezőtlen folyamatokat;- a kmb-szolgálat erősitósót továbbra is kiemelt feladatnak kell tekinteni. Stabilizálni kell az állományt, munkájukat hatékonyabbá kell tenni annak érdekében, hogy kapcsolatuk a lakókörzettel még szorosabb legyen. A kmb-sek tartsanak folyamatos kapcsolatot elsősorban a körzeti pártszervezetekkel, a Hazafias Népfront és a Vöröskereszt helyi szervezeteivel; ■•'• ■ ■■ti ■■ /fi'//fi/7/;;;. /;7 fi7/ ■ i//# 77'- az önkéntes rendőröket még eredményesebben és szervezettebb módon kell a bűncselekmények megelőzése, a közrend védelme érdekében alkalmazni. Annál is inkább, mert ez a lakosság közvetlen segitőkószsógének egyik legértékesebb I megnyilvánulása; fi# tefifi7/ 7777 ■ ■ ■ /v;/fi.fi ... X ■ 7 7 7'7 -fi 1/X777#/:/ 77 £ X'' .ti/ti- a Rendőrség pártvezetősége és az alapszervezetek továbbra is törekedjenek a szakmai munka szinvonala javitásának elősegítésére, a személyi állomány politikai nevelésére, a parancsnoki munka támogatására. A pártszervezetek biztositsák az összhangot a pártmunka rendszeresség© és a szakmai munka között. /Pártcsoport, pártvezetőségi ülések munkaterv szerinti megtartása, taggyűlések rendszeressége stb./. Forditsanak nagyobb figyelmet a taggyűlések, pártcsoport ülések tartalmi kérdéseire, hogy azok jobban találkozzanak a párttagság érdeklődésével. Erősítsék a parancsnokokkal együtt a politikai szilárdságot, a szakmai hivatástudatot az állomány soraiban. A nehéz körülmények ellenére is lelkesítse nek az odaadó, fegyelmezett és törvénytisztelő munkára. Az állampolgárok fokozottabb támogatásának megnyerése érdekében segitsék a rendőri munka minden területén a lakossággal való kapcsolat további erősítését. I __________________________________#___________________________________ I r MIMII J