Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1985-10-01
r n- 6 -A Nevelési Tanácsadó az óvodák /javaslatára 180+9 főt vizsgált, közülük 106+3-at javasolt korrekciós osztályba . Felvételi lehetőségünk 75 főre van: ez elegendőnek is bizonyult, mivel 19-nél a szülő nem egyezett bele, hogy korrekciós osztályba járjon gyermeke, ezzel saját és az osztályba járókat is nehezebb körülmények közé hozva 20-nál az Áthelyezési Bizottság szakemberei nem tartották szükségesnek. 2 tanulót a fenti bizottság felmentette egy évre. c./ Igen magas a gyermekvédelmi nyilvántatásban szereplő gyermekek száma : 12,23%, többségük több ok miatt szerepel, halmozottan. d./ a cigány tanulók száma 5 év alatt 228-ról 559-re emelkedett.- évek óta emelkedik a bukott tanulók száma. Ennek okait minden évben keresik intézményeink, eddig eredménytelenül. Változatlanul az az elvárásunk,hogy csak megérdemelt elégséges osztályzattál engedjenek át gyerekeket, nem törekszünk statisztikai eredményekre, de minden pedagógustól sololdalúbb erőfeszítést, törődést kell az Intézményvezetőknek megkövetelnie ahhoz, hogy ez a szám tovább .-ne emelkedjen. Az évvégén 319-en buktak, ebből 153-an /2,83%/ évismétlésre. Közülük mindössze 137-en veszik igénybe a napközit, ahol a felkészüléshez pedagógustól kaphatnak segítséget. XmmxrxKüskx xx&áxKKxycxxkxxysHxx A LapkÖzi igénybevételére ilyen esetben kötelezni lehet a szülőt, gyermeke érdekében. Buktató tárgyak: magyar, elsősorban a nyelvtan, orosz, matematika, környezetismeret. \Feltétlenül vizsglatot érdemli, hogy a Dohány u. 32. Is. il általános iskolában az előző évi lo-ról miért emelkedett 58-ra a bukások száma. /3-7' 37-21/- a fentiekkel függ össze, hogy mig a fővárosban továbbtanulásra jelentkezik a 8. osztályosok 98,1%-a, addig Inálunk mindössze 96,1%-a.- a dolgozók általános iskolájában a túlkorossá váló fiatalok /14-16 év/ száma 68-ra emelkedett /ebből kerületi 25, VI. kerületi 2o fő/. 1— I ’ —J r t *7 1 t. t* ^ r ■ *