Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1985-01-22

eiső leiére általában a növekedés volt jellemző, míg a második leiére a stagnálás. Természetesen ez alól is van kivétel, pél­dául a kemikál, amely a lakásépítési programmal összhangban 80 százalékkal bővitette árukibocsátását. Kiemelt feladat volt hozzájárulni a népgazdaság egyen^uljá nak javításához, mindenekelőtt az exportnak az import növekedé­sét meghaladó bővítésével, a termékek versenyképességének növe­lésével. őzt elsősorban helyi forrásokból kellett megvalósítaniuk vállalatainknak, s most elmondhatjuk, hogy gazdálkodó egységeink kiemelkedő eredményt értek el. Az ipari termelés növekedésénél gyorsabb ütemben nőtt az export. ejhatározó jelentőségű a BUDAVOX, a Vetőmag, a mechanikai Laboratórium Vállalat, az Erdei Termék Vállalat, a Fővárosi luha­ipari Vállalat, az Elektronika Szövetkezet ez irányú munkája. Ezeknél a gazdálkodó egységeknél az export aránya az átlagnál^ magasabb és a növekedése is gyorsabb, mint a belföldi soké. megfelelő figyelem irányult a szocialista s különösképpen a szovjet export mennyiségi és minőségi javítására egyaránt. Kedvező, hogy csaknem kétszeresére nőtt a tőkés export. Ez az eredmény feszültségek és ellentmondások közepette született meg. 2./ Termékeink versenyképessége és minősége sok ebeiben el maradt a világpiaci igényektől, az esetenkénti importkorlátozás j /időben, nagyságban/, továbbá a termékváltás lassúsága csökken­tette az eredményeket. Azok a vállalatok értele el tartós sikere­ket, ahol átgondolt piaci, együttműködéssel, esszeru terraeksser-­­kezetváltással, jóminőségü munkával párosult a külkereskedelem. iLr ^ ZJ V——»________________________________________________ mmmJ r ~i- 9 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom