Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1984-01-31

„, r _ ~ ra r i 9 - 4 -ebből a szempontból előnyös. Kedvező az is, hogy a vállalati meg­bízásra végzett fejlesztések gyors gyakorlati bevezetésére na­gyobb az esély. Számításba kell venni azonban azt is, hogy a kizárólagos piaci változásokra épitő vállalati stratégia a belső működés, a sze­mélyi állomány és a külső kapcsolatok struktúrájában olyan át­alakuláshoz vezet, amely nagyon megnehezíti a jövőben a hosszabb távú központi fejlesztési programok befogadását és eredmenyes megvalósítását. Közismert, hogy a fejlett országok avilággazda­­* sági válság jelenlegi időszakában fokozott erőfeszítéseket tesz­nek a későbbi fellendülést megalapozó műszaki kutatási-fejleszte­­si programok érdekében. Félő, hogy a fejlesztés arányos vissza­fogása a beruházásokkal, ill. alapvetően az ugyancsak nehez anya­gi helyzetben lévő vállalatokra bizása központi koordináció nél­kül, a későbbiekben súlyos lemaradáshoz vezethet. Különösen fon­tos lenne a komplex lakásépités, a rekonstrukciós és fenntartá­si épités, a rendszerelvü épités, a műszaki infrastruktúra es a számítástechnika területén hosszabb távú, átfogó kutatási-fej­lesztési programok megvalósítása és e programok bázisát kepező intézményi szellemi háttér fenntartása. Az utóbbi évek fejlesztési és tervezési eredményeit, a változó környezeti feltételekhez való alkalmazkodást, az előirányzott tervmutatók és a létszámleépitési kötelezettség teljesítését te­kintve úgy véljük, hogy az intézet tevékenysége összhangban volt a népgazdasági igényekkel. Jelenleg is alkalmas az épités-épité­­szet területén a profiljába tartozó fontos népgazdasági célok e­­lősegitésére. Kérdés azonban, hogy az előbbiekben kifejtett gon­dolatokat is figyelembe véve, a jövőben is a mai követelményekkel kell-e számolni, s ha nem, mennyire lesz képes az intézet ujabb átállást rugalmasan végrehajtani. Szervezetfejlesztés, vezetés­­fej lesztes, a vállalati főbb folyamatok szervezettségének ertekelese A szervezet 1981. évi kisebb módosítása után 1983. jan. 1-el a­­* lapvető átszervezés történt. Célja a belső működés rugalmassá­gának fokozása, a teljeskörü szakirányitás szervezeti feltéte­leinek megteremtésével a munka minőségének emelése, a befejező munkafolyamatok és az információs tevékenység összekapcsolása. A végrehajtott intézkedéssel nagyobb szervezeti egységeket, ezeken belül nagyobb osztályokat hoztunk létre. Számottevően csökkentettük a vezetők számát® A legfőbb szakterületek irányí­tására a termelő szervezetektől független szakfőmérnöki testüle­tet hoztunk létre. /2. sz. melléklet/ Az uj szervezeti modell kidolgozása után a vezetésre kiszemelt dolgozókkal részletesen megbeszéltük jövőbeni feladataikat, vé­leményt kértünk róluk a partcsoportoktol, szakszervezeti bizal f i ~f i

Next

/
Oldalképek
Tartalom