Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1982-03-30
r ^- 7 -i az eredeti elképzelésektől, hiszen előfordulhatnak a munkamegosztásban kisebb zavarok, esetleg hatásköri túllépések is egyes társadalmi aktívák részéről. Beszámoló taggyűlésünkön ezzel kapcsolatban önkritikusan úgy fogalmaztunk: hogy a tárgyi, szervezeti és személyi feltételek összefogásának még csak az elején járunk* 2./ A VI. ötéves terv legnagyobb feladatának a körzeten belül a 15-08 tömb rehabilitációját tartjuk. Tudatában vagyunk annak, hogy ennek megkezdésével olyan folyamat indul meg, amely elősegíti fővárosunk régi, történelmi kerületi patinájának, karakterének megőrzését, ezzel együtt az itt élő lakosság korszerűbb életkörülményeinek biztosítását. Különösen fontosnak tartjuk e feladat színvonalas megoldását, mert alapvetően ettől függ, hogy a környező lakosság hogyan fogadja majd a rehabilitáció folytatását, illetve felsőbb szerveink hogyan Ítélik meg a kerület tevékenységét. Ezért szükségesnek tartjuk, hogy az építkezés idejére is biztosítani kell a kiköltöztetések, elhelyezések, anyagi-technikai és lélektani kérdéseinek a helyszíni megválaszolását. •jj ’ .; x'YXy/v ;v 'y- y ■ 'j'L-v;-YyF ’X ■ X;x;vÍ,'yYÍÁ:7yyXyÍ: ■ V' :V. Fy'.'x yFFt'y'y 1 - ■ '% Ebből kiindulva igen nagy felelősség hárul ránk, hogy az ütemezett feladatok tervszerűen és fegyelmezetten kerüljenek végrehajtásra. Pártszervezetünk az első perctől kezdve aktiv résztvevője volt az előkészítő munkák és tervek kialakításának. A folyamatos információ-cserének tudható be, hogy az érintettek, illetve a következő tömbök jövőbeni érintetta b’x'y. jel, - elsősorban a kerületüket szerető, ahhoz ragaszkodó lakoeok - a várható nehézségek ellenére vállalják ez építkezésekkel járó kellemetlenebb életfeltételeket /zaj, anyag8zállitá8, tárolás etb./. A rehabilitációs tervek végrehajtása során széles körű érdeklődés várható mind a kerületen belül, mind azon túl. Ezért is igen