Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1981-01-13
figyelemmel kisérjük és támogatjuk. Az egyetemre jelentkezők és az I.évfolyamra beiratkozott hallgatók között a fizikaiak arányát az 5. melléklet tartalmazza. Az egyetem felvételi bizottsága hatáskörében közvetlenül felvettek között a fizikaiak aránya 1976 óta 46,2 és 66,1 % között változik 16. melléklet/. Mivel a fellebbezések során csak nem fizikai származásúak kerülnek felvételre, ill. előfelvételre, az I.évfolyamra összesen felvettek között a fizikai származásúak aránya alacsonyabb /31,0 - 43,2 %/. Lényegében hasonló a fizikaiak aránya /32 - 39 %/ az évenként diplomát szerzők /7. melléklet/, vagy a tanulmányi időveszteség nélkül diplomát nyert hallgatók /31- 38 %/ között is /8. melléklet/. Mindebből kitűnik, hogy az egyetemen a fizX kaiak ugyanolyan jól megállják a helyüket, mint a nem fizikául származású társaik. A lemorzsolódás mindkét származási kate gÓriában inkább a hallgatók személyiségében rejlő, mintsem az I osztályhelyzetük által meghatározott tényezőkre vezethető vissza. Tehetséges fizikaiak nagyobb arányú beiskolázásának ma az a legfőbb akadálya, hogy a fiatal diplomások kereseti lehetőségei nem tükrözik munkájuk olyan szintű társadalmi megbecsülését, amely ösztönözné a fizikai dolgozó szülök gyermekeinek értelmiségi pályák iránti érdeklődését. 2.4 A káderutánpótlás feltételeinek ~]avitása Az 5 évvel ezelőtti felülvizsgálat kedvezőtlennek minősítette az oktatói korösszetételt, ami elsősorban abban nyilvánult meg, hogy a tanszékvezetők utánpótlásának bázisául szolgáló docensek és adjunktusok átlagéletkora /50,9; ill. 43,3 év/ alig maradt el az egyetemi tanárokétól /52,5 év/. Az elmúlt 5 esztendőben jelentős erőfeszítést. tettünk az oktatói kar korösszetételének a javítására, s ennek következtében javult a káderutánpótlás a korábbi időszakhoz viszonyítva. Segítséget jelentett a tudományos továbbképzési ösztöndíjas álláshelyek felhasználása /8-ból betöltve 4/ es ÉA ___________ L 3- 5 -t