Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1979-06-19
r n-s — 6 -s Ehhez az irodát a Tanács biztosította, a felújításra pedig az IKV-t felkértük. A körzeti megbízottak beállításánál gondot jelent, hogy nincs megfelelő számú olyan állományunk, akik az előirt képzettségi és képesítési követelményekkel rendelkeznek. Gondjaink megoldására 7 elvtársat gimnáziumba iskoláztunk be, 5-öt pedig tiszthelyettesi iskolára küldtünk vagy küldünk. Az eddig beállított körzeti megbízottak jelentős munkát végeztek, jó kapcsolatot építettek ki a körzeti pártszervezettel, tanácstagokkal és a lakossággal, intézkedési készségük és eredményességük meghaladja a többi beosztottét. Közterületre a szolgálatot az operativ helyzethez igazítva vezényeljük. Azt a gyakorlatot folytatjuk, hogy az esti és éjszakai órákban az átlagosnál nagyobb számú erő teljesítsen utcai szolgálatot. Közterületi munkánkat javítja, hogy a BM. Készenléti Ezredtől rendszeresen erőket kapunk segítségként. Eszel biztosítani tudjuk, hogy a nap minden szakában megfelelő számú erő teljesítsen szolgálatot. A délelőtti órákban 8-10, az éjszakai órákban 12-15 elvtárs van utcai szolgálatra vezényelve. A járőrök mellett 2 URH-s gépkocsizó járőr szintén rendszeresen szolgálatban van. A gépkocsik a lakosság segélykérésére gyorsan tudnak reagálni. A szolgálat szervezésénél évek óta gondot fordítunk arra, hogy a Garay tér és környékén jelentkező külföldi üzleteléseket megszüntessük. Jelenthetem, hogy a Garay tér környékén 1977. óta rend van az utcán. Az állandó rendőri jelenlét miatt megszűnt a külföldiek tömeges jelentkezése. Továbbra is problémát jelent azonban, hogy megfelelő jogszabályok hiánya miatt nem tudunk hathatósan fellépni a közterületeken italozó ós a gyékóny-kosárfonatokat árusító személyekkel szemben, az ellenük való fellépés majdnem hatástalan. I __tetei---J