Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1978-06-06
r n- 11 -Vizsgálataink nyomán a szükséges intézkedéseket megtettük, a feltárt hiányosságok megszüntetését pedig visszaellenőriztük. Megállapítható, hogy ellenőrzéseink során ugyanaz a szabálytalanság csak kivételes esetben fordul elő. Tapasztaljuk ellenőrzéseink kapcsán, hogy a kisiparosok érzik a felügyeletet. Megállapítható, hogy a kisiparosok zöme szabályosan tevékenykedik, mely bizonyítja ellenőrzéseink és intézkedéseink eredményességét is. Az utóbbi időben viszonylag emelkedett az ipari osztályra benyújtott panaszok száma /1975-ben 23, 1976-ban 8, 1977-ben 38 1978. március 15-ig 18, mely az iparosok létszámához viszonyítva 1-2 %/, ugyanakkor a KIOSZ szakosztályok felé is nyújt be a lakosság panaszokat, azonban a kölcsönös tájékoztatás ezekről alkalomszerű. A megnövekedett ilyen irányú bejelentések száma bizonyos szempontból kedvező hatású, ós# terület uj jogi szabályozásával /közérdekű bejelentések és panaszok, javaslatok intézéséről szóló tv./ ós annak jogpropagandájával is kapcsolatos. A panaszbejelentések nagy részát a KIOSZ Szakosztályok bevonásával igyekszünk megoldani - melyek orientálnak arra is, hogy mely kisiparos tevékenységét kísérjük figyelemmel -, azonban a polgári peres utón érvényesíthető igényekről nem szerzünk tudomást. Mind a lakosság érdekvédelmét, mind az ipari osztály megalapozottabb munkáját szolgálná, ha a bíróságok a kisipa# rosok ipargyakorlásával kapcsolatos /szakszerűtlen, felelőtlen munkavégzés/ döntésekről tájékoztatást adnanak. ^ ^ A kisiparpolitilcai irányelvek megvalósításához a#ulonbozo szervek összehangolt működése szükséges, mely elősegíti az iparhatósági jogkör gyakorlásának eredmőnyesseget. Az ipari osztály szakmai felügyeletét ós elvi irányítását a Fővárosi Tanács VB Ipari Főosztálya biztosítja, mind felügyeleti vizsgálata során, mind elvi útmutatással /körlevelek, segédletek, valamint egyedi intézkedéseivel, továbbképzés szervezésével és a kisipari konzultációkkal/. ,1*11 ír ' wrnmmmaÍ