Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1978-06-06
r n » Általában sikerül is mindig olyan közös álláspontot kialakítani, melyet az állami vezetés is el tud fogadni és amely pártszervezetünk szamara sem jelent semmiféle elvi engedményt. A szinház igazgatója meghívásunkra eljött legutóbbi taggyűlésünkre és ott fel is szólalt. Pártszervezetünk figyelemmel kiséri és segiti a szakszervezet munkáját Pártszervezetünk és a Szakszervezeti Bizottság kozott teljes az egyetértés, nemcsak politikai és elvi kérdésekben, hanem a napi gyakorlati problémák megoldásánál is. A 11 tagú Szakszervezeti Bizottságban 5 fő párttagot választottak be. Közülük egy színész más színházba ment át, de a kommunisták képviseleti aránya még igy is meghaladja a 36 %-ot. A b^tsag nagyrészt fiatal emberekből áll és aktivitása is megnövekedőt A Szakszervezeti Bizottság munkájában a pártirányitás hatasa kellő mérté . Pártszervezetünk munkáját több tényező is nehezítette és nehezíti. A dolgozók munkája túl nagy lekötöttséggel jár. A különböző munkakoru dolgozók lekötöttsége időbelileg is nagyon eltér egymástól. A müveszék egyéni elfoglaltsága személyenként változik. így az esetek részében lehetetleh még az is, hogy egy- egy probléma megbeszélésére akár csak néhányan is összejöjjünk. Ezért kell az egyéni beszélget seket politikai tartalmú beszélgetésekkel is kiegészítenünk.- Ezért igyekezünk minden taggyűlésünkön részletesebben ismertetni a párttagok előtt a kül- és belpolitikai helyzetet. A pártvezetőség 1978. márciusáig csupán három tagból állott. Ezek kozott volt egy színész és az sem tudott mindig a munkánkban részt venni, gy a kollektív döntéshozatal nem mindig tudott érvényesülni. Vezetőségünk most már öt tagú és közülük három színész. így jo munkamegosztással meg tudjuk oldani a megoldhatatlannak latszó problémákat is. Nyilván meg lesz a lehetősége a sokoldalú együttes mérlegelésnek és a szinházi szakszempontok hatásosabb érvényesi-Adott!ágaink olyanok, hogy tanfolyami vagy más hasonló polrtikai partoktatásra nálunk nem kerülhet sor. A politikai képzés munkáját a magunk sajátos módján azonban folyamatosan végezzük. A Marxista Egyetem kihelyezett esztétikai tagozatán három dolgozónk már befejezte tanulmányait, kettő most folytatja itt a tanulást. Pártszervezetünk a pártépités továbbfolytatásában kiván elsősorban eredményes munkát végezni. Tovább akarjuk növelni^ pártszervezetünkben a színészek és a műszaki dolgozók számát. A parttagga nevelés munkájában már komoly eredményeket értünk el, varhato tehat, hogy egy éven belül tovább nő taglétszámunk. ' ft 'Jx -k L= ---------ZJ I fi' 1 ■ ■ 1 r J