Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1978-03-28

I— —I 0 " 7 -A Lapkiadó Vállalat áa a színházak pártszervezetei természet­szerűen igen fogékonyak sz ideológiai kérdések iránt Ez e­­gyébként a valódi alkotóműhellyé válásnak is feltétele. A beszámolókban szinte mindenütt több ideológiai és elméleti kérdés megvitatását tűzték ki célul. Az információval mindenütt foglalkoztak, de gyakran leszüki­­tették a jelentésekre. A tájékoztatást minden szempontból jónak tartják, - továbbra is feladat, hogy ez információ ne akadjon, ne kopjon meg. A p4rtMznttaáfmk ée pártvazetóaágek beszámolói Az elapezervezetek irányításával ée ellenérzésével is tenné­­szetesen foglalkoztak. Az egész pártélet irányításának fejlődését pozitiven Ítélték Feladatul szabták a munka jobb, hatékonyabb végzését. Az alap­­szervezetek rendszeresebb eegitéeét, ellenőrzését, e p r tőségek reszortoaeinak szorosabb, rendazeresebb kapcsolatát,ez alapszervezetek reszortosaival. A vita A tagság egyetértett a beszámolókkal, mert reálisan értékelték a pártszervezet munkáját, jól visszaadták s pértcaoporton el­hangzottakét, a pártvezetőségek munkáját jónak és tervszerűnek tartották. ’ Elismerően szóltak az 1977. évi gazdasági sikerekről, a kommu­nisták helytállásáról, a NOSZF 60. évfordulójára indított mun­keverseny-eredményeiről. . .. A párttagság már az 1978. évi feladatokra koncentrált során.

Next

/
Oldalképek
Tartalom