Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1978-12-12
r n A lakóházak belső rendjének és környezetének javitása érdekében a Hazafias Népfronttal és a kerületi Lakóbizottságok Vezetőségével az IKV jól együttműködött. Az IKV a közterületre néző pincék, alagsor és egyéb közös használatra szolgáló helyiségek nyllás-záró szerkezeteinek a kijavítását, illetve cseréjét megkezdte. Felmérte a lakóépületek bejárati kapuinak műszaki állapotát is és annak eredményeként 15o bejárati kapu legyártatását és cseréjét végzi folyamatosan a vállalat. A nyilás-zárók elhelyezése után a lakóbizottságok és a bérlők bevonásával társadalmi munkában mázolást kívánnak szervezni. Az ilyen jellegű társadalmi munkának a kerületben értékes hagyományai vannak. A felújított épületek homlokzatának tisztántartása érdekében kísérletet folytatnak arra vonatkozóan, hogy saját eszközeikkel biztosítani tudják a homlokzatok rendszeres mosását, A felújított épületek homlokzatainak rendszeres mosását 1979. évre beütemezték és a feladat elvégzéséhez szükséges kapacitás biztosítását megkezdték. Megszervezték a gyalogjárdák fagymentes időben a gépi mosását. A gépi takarítással elsősorban a főútvonal és a nagy forgalmú járdák mosását kívánják biztosítani és a házfelügyelők munkáját segiteni. A gépek jobb kihasználása, valamint a napközbeni gyalogos forgalom miatt általában áprilistól október hónapig a gépi takarítás két műszakban történik, igy a Rákóczi út, Baross tér - Lenin krt, - Tanács krt, útvonalnak járdamosását az éjszakai érákban végzik. Jelenleg 8 db járdamosó géppel rendelkeznek. A Közterületfenntartó Vállalat kirendeltségének helyi vezetője koordinációra hivta fel a figyelmet, mivel az IKV a járdák lemosását az úttestek takarításától eltérő időben végzi, Így a két vállalat munkájának összehangolása nem megfelelő. /Az IKV az úttest letakaritása után sepri le a járdát az úttestre./ A koordináció folyamatban van. 'fó fo —-J I................. - -----«— ---------------------