Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1978-11-28

r n­- 15 -két a Lapkiadó Vállalat kiadásában megjelenő lapok többségére jellemzőnek érzünk, A kritikai Írásokban általában megerősödött a demokratizmusra, a közérthetőségre való törekvés# j.srosődött a mükritika ismereteket terjesztő jellege, az utóbbi hónapokban csökken az az ártalmas és taszító gyakorlat, hogy "szakmabeliek" egymásnak irnak az olvasó és néző íTeje fölött - legfeljebb a vájtfülO sznobok vagy bennfentesek örömére# Gyakrabban előfordul, hogy gyengébb vagy egyenesen kom­mersz jellegű produkciókról is elemző Írások jÜzennek meg, ha széles körű érdeklődés övezte ezeket. A kritikai tevékenység lát­hatóan kiterjed a szórakoztató és ezen belül az úgynevezett köny­­nyü műfajokra is. Ennek”a "demokratizálódási" folyamatnak a jele, hogy a korábbinál jóval több vidéki produkcióról, vidéki vagy pesti operettről és kabaréról adnak lapjaink információt — letve közölnek bírálatot. Tendenciákat jeleznek ezek a törekvések - de fontos ten­denciákat, IV. A megvalósítás gondjai 1./ Az általános műveltség fogalmába a politikai művelt­ség már elég természetesen beleilleszkedik ugyan, sokkal kevés­bé mondhatjuk el ezt a szakmai műveltség fogalmáról. Műveltség modellünk még mindig szinte kizárólag humán-müveitség centrikus, ennek megfelelően mükritikai gyakorlatunk jobbára irodalom és mű­vészet-centrikus, Ha például a Magyar Hirlap gyakorlatát nézzük - ahol pedig a legerősebb a komplexitásra való törekvés - e mü­ta velődéstörténeti cikkek tényében egészen elhalványul a természet­t i i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom