Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1978-10-24

r n* • 2 - » ■* -feladatait, a szabadidős programok szervezését /sport, kultur, klub munka/. A témák feldolgozása hét előadás /lo éra/, 19 csoportfoglalkozás, szimulációs játék /5 óra/, teszt /3 óra/, járőrverseny /3 óra/ keretében dolgoztuk fel. A feldolgozásban igyekeztünk minél több módszert adni, illetve cselekedtetve feldolgozni az ismeretanyagot. A csoportos foglalkozásokon helyi tapasztalatokra építve kiselő­adások hangzottak el. Az azt követő véleménycsere a módszerek szé­les körét ölelte át. A programban kiemelkedő helyet foglalt el, az előző évekehz hason­lóan, a kerületi Pártbizottság titkárainak, munkatársainak látoga­tása. A félnapos program keretében széles körű eszmecsere folyt a párt KISZ kapcsolatok, a pártirányitás, a párttaggá nevelés kérdé­seiben. Sok konkrét kérdés mellett általában ideológiai, politikai kérdésekre is válaszoltak vendégeink. Különleges helyet foglalt el a programok között a káderképzési, utánpótlási, beiskolázási tervek, az "Edzett Ifjúságért" tömegsport mozgalom részkérdései szimulációs játékban feldolgozva, illetve a KISZ uttörokapcsolattal foglalkozó járőrverseny. Szabadidős programjában a tábor igyekezett eleget tenni az "Edzett Ifjúságért" tömegsport mozgalom gyakorlati és módszertani felada­tainak. A négy sportágban lebonyolított bajnokságon kivül a tábor lakói eleget tettek a "Fesztivál tizpróba" követelményeinek is. Jól tudtunk élni a Balaton adta lehetőségekkel is. A szabadidős programokat a tanulmányi munkához kapcsolva építettük fel, bizonyos fakultatív lehetőséget is biztosítva. Kulturális programjainkban a csoportok VIT-hez kapcsolódó névadói, pol.vetélkedő, pol.kaszinó, "Ki Nyer Ma?"; vendégünk volt Berki Tamás és Sándor György, valamint esténként disco programot bizto­sítottunk. A résztvevők és a kollektívák önkéntes fegyelme lehetővé tette a program zavartalan megvalósítását. to-------------------------------------fó—-— idS'i

Next

/
Oldalképek
Tartalom