Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1976-01-21
r n- 19 -K ^rdáSböTdaSf.fÍ. BÍzott®ág vezetői és munkatársai a vállalat törzsgardajabol, politikailag es szakmailag a legképzettebb elvtársakból tevődik össze es így hasznos segítséget nyújtanak a politikai és gazdasági vezetésnek. í; j ; ti'.. OSSZEPOGLALÁS 1 Az uj vezetőség megválasztása óta eltelt időszakban legjelentősebb politikai munkát a dolgozók körében végeztünk, ez segítette elő, hogy a politikai hangulat megváltozott - amit a két gazdasági ve_ *> zető leváltása körüli viták eredményeztek - és a dolgozók figyel : . a vállalat előtt álló politikai és gazdasági feladatok eredményes végrehajtására irányult. A magunk részéről nem lehetünk teljesen elégedettek, tekintettel arra, hogy az 1976. év indítása még körültekintőbb politikai munkát igényel. Az agitációt úgy kell dolgozóink körében végezni, hogy a szabályzók csökkentő hatását megfelelő tartalék feltárásával ellensúlyozni tudjuk. Az elmúlt két év azt igazolta, hogy dolgozóink megértették a párt politikáját, személyes életükön keresztül tapasztalták, hogy a helyi politika - a párt útmutatása szerint - a végzett jó munka függvé- I jS nyében nálunk is lemérhető volt. Ezt az elért eredményt is fel kií| I vánjuk használni a továbbiakban politikai és gazdasági munkánkban. ifi 0Oucdi0 I Paál Istvánná Boros Mihály--H párttitkár vezérigazgató mii] í :« i! j k* Ifi > ÍJ fi mm j II] wk \ | I Í ^ fl--------------* > < ,----------------r j --------------------