Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1974-01-16
í 1 — 6 — \ megállapítottuk, hogy a népesedés-politikai határozattal ellentétes beadványt egyes helyeken / Móra Kiadó, Gyógypedagógiai Főiskola / párttagok is aláírtak. Mivel az aláírás-gyűjtés akkor folyt, amikor a kérdésben már megszületett a határozat, ezt a magatartást a pártfegyelem szemszögéből kifogásolni kell, emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a párttagság politikai érettsége nem mindenütt éri el a kívánatos szintet. Ideológiai vita';: szervezett keretben szórványosak, de a beszélgetésekből arra lehetett következtetni, hogy a köznapi gondolkodás szintjén lényeges ideológiai kérdések nem teljesen egyértelműek és nem is tekinthetők egyszer s mindenkorra lezártaknak. A párttagságot élénken foglalkoztatja 3 népesedés-politika. Ezzel összefüggésben jónóhány szélsőséges vélekedés van forgalomban. Találkozni aezal a nézettel, hogy " visszatérőben a "Ratkó-korszak” másfelől igen sok szó esik arról, hogy a megszületendő gyermekek gondozá-. sának és felnevelésének intézményi feltételei hiányosak. Hivatkozás történik a rossz lakáshelyzetre, a gyermekgondozási hálózat fogyatékosságaira, ott ahol sok a női munkaerő, attól tartanak, hogy a szülési szabadságok gyakoribbá válása következtében megszaporodik a többiek munkája, nehezebbé válik ezáltal a feleségek és családanyák helyzete, kiváltképpen egészségügyi vonalon, ahol amúgy is állandó létszámhiárnyal küszködnek /a Korányi Kórházban pl,; 40 - 50 ápolónővel van mindig kevesebb, mint amennyire szükség lenne. / A munkásosztály vezető szerepe is állandóan beszédtéma. A probléma nem úgy jelentkezik, mintha. általában tagadnák azt a tételt, hogy a népi államban, a szocialista társadalomban a munkásosztályon kivül lehetne egyéb osztály, amely a hatalom alapját képezhetné. I ____ff_____I ímpmvm ~55fi55í*