Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1973-02-15

!, ' 1 ■ ------------­r n- 4 -Ide sorolják a BKV dolgozói ellen elkövetett erőszakot is, sőt, igen nagy ezeknek a száma. Elmondja, hogy a szabálysértési ügyek csökkenése hogyan történt. A rendőr minden esetben feljelen­tést tesz, és ha az elkövető nem ebben a kerület­ben lakik, átteszik ügyét lakóhelyére. Ha nem súlyos az ügy, a helyszínen el tudja intézni a rendőr, ekkor viszont a helyszíni bírságolás emel­kedik. Ismerteti az áruházi tolvajlásnál az alsó határt, amikor rendőri intézkedés kell. Itt különbséget kell tenni rendes és önkiszolgáló közért között. Az önki­­szolgáló boltoknál ninos alsó határ, itt már egy fo­rint is lopásnak minősül, illetve büncslekménynek, a nem önkiszolgáló közértnél pedig 500 forinton alul nem minősül bűncselekménynek. Itt példákkal illuszt­rálja Pikler elvtárs, hogy kik, milyen összegű áru­házi k tolvajlást követnek el. A Gelka vállalatnál történt visszaélésről szólva el kell mondani, hogy nem volt olyan jellegű ez a sikkasz­tás, hogy a VB elé került volna, /az elkövetők - 5 gépkocsivezető, raktáros - benzinjegyet adtak el/ A kerületben igen sok a közveszélyes munkakerülő. IttáM az a probléma, hogy az egy-kót nypos alkalmi munkát is elfogadják megélhetési forrásnak. A közétkeztetéssel kapcsolatban az a probléma, hogy 11 órakor kezdődik és 2 órakor már befejeződik, ez az idő kevés ahhoz, minden dolgozójuk megebédeljen. Részletesen beszél még a bűnüldözés emelkedésének problémájáról, a kivizsgálás - előállítás és ori­­zetbevótel - nehézségeiről. # Pethő elvtárs: Arról beszól, hogy akit bűnügyi vonalra akarnak beállítani, már a felvételnél ezt figyelembe kellene venni, hogy minél több tapasztalata legyen az illetőnek. A kitüntetésekkel kapcsolatban elmond­ja, hogy a keretet a felsőbb szervek határozzák meg, kormánykitüntetésre nincs lehetőségük. Deák elvtársnő: Kéri az elvtársak hozzászólását. Jankovics elytárs: A hivatalos személy elleni erőszak egy­©gy példáját mondja el, amely sok esetben kedvét szegi a rendes, becsületes rendőrnek. Előfordult, hogy szolgálatát jól ellátó rendőrnek utólagosan felsőbb szervei előtt kihallgatása volt. A jelentést jónak tartja, egyetért az értékeléssel. Munkájukat!pozitívnak tartja. Az ügyészséggel a kapr csolatuk jó, úgyszintén a kerület többi szerveivel is. A hangulat, a politikai légkör jó, olyan, amely­ben lehet dolgozni. A munkaértekezleteken, taggyű­léseken a légkör kx±±±ka olyan, hogy a kritikai észrevételeket meg lehet tenni. A rendőrök úgy vetik fel, hogy a becsületes állampolgárokkal nines prob­léma, elhangzik olyan vélemény is, hogy jó lenne a dologház rendszerét visszaállítani. Hoffer elvtárs: A kapitányság munkája összefüggésben van az ügyészség munkájával. Megállapítható, hogy bi­­zonos bűnözési kategóriákban emelkedés tapasztalható. |_----------------------A----------------------_J

Next

/
Oldalképek
Tartalom