Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1972-01-05
r n- 7 -de élvonalbeli szakosztályaink: tekintetében mind szocialista, mind nyugati országok egyesületeivel van kapcsolatunk- Sportklubunk elnöksége nagy súlyt helyez az erkölcsi, politi nevelőmunkára. Sportolóink sportteljesítményük nellett a tanulásban, az életre készülésben is megállják helyüket. Az MTS Budapesti Tanácsa és a KISZ Budapesti Bizottsága által 1969-ben "Élen a tanulásban = élen a sportban" mozgalomban a küras ota résztveszünk és 197° december 31-ig három sportolónk szerezte meg a mozgalom aranyjelvényét, miután 3 éven keresztül teljesítette a feltételeket, tiz sportolónk az ezüstfokozatot, ötvenöt sportolónk a bronzfokozatot: kapta meg. A szakosztályok munkájával kapcsolatban szükségesnek tartjuk az is megjegyezni, hogy a szakosztályok edzői kozul mintegy 5 % a „- sportklub volt versenyzője, akik versenyzői pályafutásuk befejezese után kezdték meg edzői munkájukat. Hosszú évek óta kísérleteztünk a kereskedelmi tanuloiskolak tanul nak bekapcsolására utánpótlásunk biztosítása érdekeben. Sajnos mindezidáig nem sikerült, úgy ahogy azt szerettük volna. Ennek előlegez oka az, hogy a kereskedelmi tanulóiskolákban nukodo testnevelő tanárok 1-2 kivétellel különböző más, szaknankivull egyes létnél vannak elkötelezve és igy természetes, hogy a beiskolázó gyermekanyagból a verseny-szakosztályok számára alkalmas tanulok. más egyesületekbe irányítják. Nem megoldás az sem, hogy valanonnyi tanulóiskolai tostnevelőtanárt edzőként szerződtessük, mert többségükben non ütik meg szakmai tekintetben azt a mértékét, amely a ni szakosztályainknál követelmény. III. Sportklubunk az MTS-nek a sportegyosületek gazdálkodására vonatkozó - ■ előírása szerint, éves szintű jóváhagyott költségvetés alapjan gazdalkodik. > r , . . ■uj A jelenleg érvényben lévő, a sportklub gazd-s-gi es penzUe ságr által javasolt, a sportklub elnöksége által elfogadott kol - ségvetést az MTS Budapesti Tanácsa 1971. Óunius hó folyamon hagyta jóvá. Az 1972-es költségvetés kidolgozás al-.tt van. A költségvetés bevételei főösszege 8,55*.ooo.-ít, megegyezi ©a o ségvetés kiadási főösszegével. A bevételek a következő forrashelyékről biztosítottak: . , 1. Saját természetű bevételek /rendezvény ^^IJ^iéritgji dijak és eoyéb bevételek/ VMESK 555/971 f fe M? .........................................................j * L_ I 1 1 1 1 ll 11 ■ " 1 ' 1 I -------------------------