Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1971-11-10

: ■■ ' ■ ■ 1 -| 4 ■ | ' «w i\> Véleményüket. javaslataikat, sokszor bírálatukat is nyílton ol- _ mondják. ImMi ős béltomozgalmi munkabizottságunk üimm oldotta mog 1968-bon a májusi bókohónap akció-sorozatát. Ennek kereteben várton réteget érintő tiltakozó gyűléseket, baráti „találkozókat, illetve központi kiállítást rendeztek. Felhasználták a politikai évfordulóadta lehetőségeket, pl. Lenin centenárium, Hazánk fel­szabadulásának 25. évfordulója. Rendszeresen cgyuttmukodtels a többi munkabizottsággal, a kerületi MSZED-vol, .KISS-ol stb. Politikai akadémiát szerveztek több alkalommal. A politikai aka­démia 5-6 témát ölolt fel, az előadások látogatottsága 25-30 volt. Jól sikerült politikai plakáttcrv pályázatot, illetve „a pályaművekből kiállítást rendeztek. Pozitívumként említhetjük, hogy rendezvényeinkhez az előadókat döntően saját soraikból biz­tositották. A nemzetközi-politikai kérdések összefüggéseinek megvitatását célzó tevékenységünk, eredményei mellett értékes tapaszt-. - Ot kai is szolgál. A hírközlő szervok információs tevékenyseggnek javulása, nehéz helyzetben hozza előadóinkat. Szervezési os moz­gósítási tényezők miatt, időben késéssel tudunk esak reagálni. E téren arra koll törekednünk, hogy mondanivalónk tartalmában és módszerében jobban alkalmazkodjon a hírközlő szervek nunta­jához* Békenozgalmi, szolidaritási tevéltenységünlt„során, több fiatal, illetve középkorú személyhez tudunk eljutni. : . . -p .í irrá7,üliüiilc cFF—üsy akcióra. ErüO-momyc Módunk van arra, hoirá fulkra.>zm;)um bJ p vdr,z«nü­nolt bizonyultak azok a törokvéseinlc is, ahol irod-lmf, kepzo.iu. vészobi vetélkedőkön kívántunk a bénára irányítani a lüyo r.ra Művelődés-politikai tevékenységük lOS6»vcndotO^ azt emelhetnénk ki, hogy e téren sikert a legtöbb tlvizálni. Ez részben annak tulajdonítható, hogy„Itt.- tártai célkitűzéseket szórakoztató formában kivontuk elerni. • / • U ff t e

Next

/
Oldalképek
Tartalom