Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1971-10-13
r n- 3 -Az elmúlt tanévben a kerülőt 8 általános iskolájában működött tanulószoba. Néhány esetben a napközi otthont helyettesíti a nyolcadikosok számára* Az elmúlt évben a endszer.. s oz-aktanári korrepetálás eredményeképpen a tanulók tanulmányi eredménye javulást mutatott, A tanulószobák másik részénél az a cél, hogy a fizikai,.dolgozók tehetséges gyerekeivel foglalkozzanak és előkészítsék továbbtanulásukat. Ebben az évben nem mindenütt sikerült a tanárokat a szükségletnek megfelelően kiválasztani, mert elsősorban a kötelező óraszámok kitöltéséről kellett gondoskodni, igy a pedagógiai megoldások nem érvényesülhetnek maradéktalanul. Az elmúlt évben 132 szakkör működött, ezek között 81 volt tantárgyi. II. A hagyományos iskolai formák bővítésére a következő kezdeményezések találhatók kerületünkben: 1./ Korrekciós osztályok./Egy-egy ilyen osztály kialakítása kb, 50.000.- Et-ba kerül/. Az 1970-71-es tanéven két első osztály működött kísérleti jelleggel a Kazinczy utcai és a Hernád u, 42, sz, iskolában. Ezekben 26, főleg környezeti ártalom miatt retardált gyermek kezdóé meg tanulmányait. Túlnyomó többségűiében fizikai dolgozók gyermekei /a 26-ból 18/. Jobb körülmények biztosításával, alacsony osztálylétszámmal /13/» fokozott egyéni foglalkoztatással igyekeztünk megszüntetni fejlődési lemaradóétságukat, A két osztály eredményessége Ígéretes, a 26 tanulóból 22 eredményesen végezte el az első- osztályt. A korre-koiós első osztályok eredményességét kívánjuk fokozni az idei tanében oz állandó délelőttös tanitás bevezetésével és az iskolaotthonos osztályban újszerű tanl m t i ’ 1' 1 \ ■■ 1 " ■ —'----------------------------------------------------------------------------------------------1—^ ^