Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1971-05-26

r n A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága az simult időszakban több alkalommal is foglalkozott az ifjúság helyzetével és ezzel kapcsolatban hozta meg 1970* február hó 18-19~i ülésén " ifjuságpoJLitikai határozat "-át* E határozat elsősorban ar pártszervezetek tennivalóit jelölte meg, amelyhez kapcsolódva a SZOT Elnöksége és vala­mennyi szakszervezet kidolgozta a saját területére vonatko­zó irányelveket a fiatal dolgozók élet- és munkakörülménye­inek vizsgálatára, illetőleg további javítására* A gazdasági jellegű feladatokat 10l6/67/VIo26*ste*Korm« határozat már korábban rögzítette* Az MSZMP Vll.ker* Bizottsága a kerületi KISZ VB-vel közösen megtárgyalta a helyi tennivalókat, feladatokat* A Központi Bizottság határozata és a kerületi Pártbizottság ifjúságialitikai kérdésekről hozott határozata óta egy év telt el; ez az idő nem elégséges ahhoz, hogy a párt, az állami, a gazdasági szervok és a KISZ szervezetek a határo­zatok gyakorlati végrehajtásában már alapvető eredményeket értek volna el. A Központi Bizottság határozata hosszú évekre jelölte ki a feladatokat - és e jelentés is csak néhány vonatkozás­ban érinti azt, hogy a végrehajtás során milyen kedvező ered­mények születtek, milyen nehézségek adódnak a gyakorlati mun­kában* A tájékoztató jelentés 36 alapszervezet / üzem, szövet­kezet, intézmény / tapasztalata alapján készült* 1 fo _J---------------­­­, ... ■ 1 i. ... j . ... . -------------------— .—r— --------------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom