Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1971-05-26

r ~i- 4 -- Ennél a pontnál külön felhívjuk a pártszervezetek figyelmét, hogy különösen a második módszer esetében /választás jelölőbi­zottság nélkül/ fokozott figyelműt kell fordítani a fiatal párt­tagok felkészítésére, aktiv részvételükre a jelölésnél, a párt­­szervezet véleménye szerint számításba veendő fiatalok népszerű­­sitáséru, a vezetőség arányainak helyes kialakítására.- A választási rendszer uj vonásaként minden vezetőségválasztó taggyűlésnek, küldöttgyűlésnek, és küldöttértekezletnek joga van személyi ajánlást tenni az alapszervezet tagjai, illetőleg a meg­választott küldöttek közül a felsőbb választott szerv tagjai sorába. Olyan tisztségviselőket javasoljanak megválasztani, akik munkájuk, erkölcsi magatartásuk ás politikai alkalmasságuk alapján élvezik a tagság bizalmát. A part irányításával képesek kellő szenvedéllyel és eredménnyel szervezni, mozgósítani ós ncvolni az ifjúságot. A megválasztásra kerülő fiatalod lehetőleg hosszabb időn keresztül vegyenek részt a vezetőségek, választott^ testületek munkában. Azok a fiatalok, akik eddig bizonyították alkalmasságukat ás a jö-. vőben is vállalják a megbízatást, legyenek a vezetőségbe javasolva. A KISZ vezetésből koruk miatt kikerülő káderek lehetőleg a társa­dalmi élet más területein dolgozzanak tovább. Ugyanakkor biztosí­tani kell, hogy a tapasztalt és az uj vezetők megfelelő arányban legyenek. Az alapszorvozeti vezetőségek összetétele feleljen meg az alapszer­­vezot jellegének. Az üzemi, intézményi KISZ Bizottságoknál és csucs­­vezotőségeknél, valamint a kerületi KISZ Bizottságoknál törekedni kell az ifjúsági rétegek arányainak megközelítésére, St.szám 197. . . A'I _____ __________________ i i l i ■■ 11 ■ ' - f M -------------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom