Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1971-03-31

r n-4 -is biztosítja, Erre vonatkozó törekvésünket fejezi ki az, hogy 197o-ben a teljes ás teljepfőszerkezeti f lujitásra 3 és félszeresét fordítottuk ez 1968. évinek, Részleges felújítást, •••■ an-ly az egyes szerkezetek cseréjét, megérő­­sitését szolgaija - 1970-ben 50 m/Ft értékben végeztünk, amely az 1968. évinek 2,7 szerese. Fentiekből megállapítható egyrészt az, •.••agy a teljes és tel jesf őszére zti i felújítások végzésére koncentráljuk anyagi eszközein.©t elsődlegesen, azaz a Hujirás min­den módozata gyors ütemben növekedett. Mindamellett nem csökkentettük, hanem növeltük a karbantartási ráfordí­tást is, .amely 19S8-hoz képkst 78,2 %-os növekedésnek felel moga A karbantartás növelését a lakóházjavítási előirányzatunk emelése tette lehetővé. Az abszolút ér­tékben jelentkező nagyobb karbantartási ráfordítást in­dokolta egyrészt az épületeink igen rossz állapota, másrészt a lakáspolitikai központi döntésekkel kapcso­latos fokozottabb igények kielégítése. Ennek ellenére az igényeket kor.ntsem tudjak kielégíteni e lehetőségek mellett sem. Az évenkénti t.ljes és teljesfőszerkezmoi, valamint a részleges feluji ..a évi összege 100 millió körül várható a IV. ötéves tervben-, ugyanakkor épületeinknek egy har­mada van felújítva. Az elmaradás pótl..sara mintegy 3 mil­liárd Ft-ra van szükség és az évi 100 millió Ft-ot figye­lembe véve , annak teljesítéséhez 30 év kell. Ez az alapvető oka vállalatunk . ... a. Lakosság jogos igényei közötti ellent­mondásnak, amelyet sajnos lényegesen csökkenteni a közel­jövőben törekvéseink ellenére sem tudunk. Számolni kell tehát azzal, hogy még hosszú ideig nem áll be lényeges változás az épülutók állapotában, ennek következtében az ellentmondás feloldásában sem.. Sajnos az uj lakásbérleti « * «/ c L.-------%---------raj

Next

/
Oldalképek
Tartalom