Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1970-09-02

n- 49 -A kerületi Pártbizottság elffi irányitó mnnkája során gondosan ügyelt arra, hogy az irányítás ne sértse a tömegezervezetek és mozgalmak önállóságát, igyekezett elősegíteni a kezdeményező­készség és az öntevékenység kifejlődését. Megállapítható, hogy a kerületi szintű vezetőségek, elnökségek, bizottságik önállósága mindenütt biztosított. Jelentős eredmény, hogy iúig korábban bíráltuk a kerületi KISZ Bizottságot, mert bizonytalan volt annak eldöntésében, hogy miben kérje a kerületi Pártbizottság tanácsát, segítségét, addig a beszámolási időszak második felében ez a bizonytalanság megszűnt, és ez jelentős.ja­vulást, frissülést eredményezett a KISZ Bizottság munkájában. Pártszervezeteinkben általánossá vált, hogy a tömegszervezetekre és mozgalmakra a KISZ kivételével nem hoznak határozatokat. A párthatározatok gyakorlati megvalósitásáárt a pártmegbizatáskénj; a tömegszervezetekben tevékenykedő kommunistákat t e s z ik felelös.sé.. A kerületi Pártbizottság ritkábban, a Párt-végre ha jt óbizottság évente több alkalommal tárgyalta az egyes tömegszervezetek és mozgalmak munkáját. Az előterjesztésekben és a vitákban.értékelte az adott területen dolgozó kommunisták tevékenységét is. A Párt-végrehajtóbizottság a tömegszervezet, vagy mozgalom előtt álló feladatokat a felső párt- ós államhatalmi szervek határoza­taival összhangban, általában nagyobb távra határozta meg. A pártszervezetek zöme rendszeresen beszámoltatja a tömegszerve— zetekben — elsősorban az SZB-ben és a.KISZ-ben dolgozó kommunis­tákat pártmegbizatásuk teljesítéséről. Fontos feladatnak tekintette a Pártbizottság a különböző párt­határozatok feldolgozását és megértetését a tömegszervezetekben és mozgalmakban dolgozó kommunisták és pártonkivüli aktivisták körében. Ezek eredményezték, hogy e határozatokból adódó általános feladatokat a kerület jellegének ás az adott tömegszervezet, -■j" ' '' ' ■■ " ■ 11 11 ’ ' ■ C----------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom