Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1968-03-06

r A tanulmányok alapján a tipustervezés az egyes műtárgyak és mű­tárgy- együttesek elemeire terjedt ki. A több kötetben megjelent nagyszámú típusterv lehetővé tette, hogy ebben a Mszük tervezői kapacitásban” is megjavuljon a tervezés (pl. a hidroglobus,csu­­szózsaluzatos víztornyok, mélyépítési műtárgyak). SZERKEZETTIPIZÁLÁS Az előbbiekben uj technológiai és tipus tartószerkezéti rendsze­rekről adtunk tájékoztatást. Ezek fejlesztése mellett lemaradja szakipari és részben az épületgépészeti szerkezetek íparosita­sa. Ennek oka részben a megfelelő anyag- és gyártóbázis hiánya. Fel­ismerésével a TTI a különböző szerkezetekre a jelenleg ^ismert legjobb megoldásokat dolgozta ki és azokat közel 65 kötetben közzé tette. A terveket részben a tervező vállalatom es a gyárt­­ménytervező irodák, ill. gyárak közreműködésével egységes rend­szerben készítette el, 3 tervkategóriában. í Ezek:- a tipus-épitmények részlettervei (MOT.III.A.)- a tipizált gyártmányok tervei (MOT.III.B.)- a szerkezetek általános megoldásainak típustervei (MOT.III.C.) . felsorolt gyűjteményeket sokezer példányban (tört. tizejtaBB —tatataásún) eredményesen használják^terveeo va ■ ta tatataars" minőség tiztnsl tásán kivul, 1 eT entos tervezi kapacitást is felszabaditanam^ A szigetelési tipus szerkezettervek-10 millió m2 víz elleni szigetelés készül Hazánkban evente kb. 10 millió m szige­• 4- -fe n q millió m . üzemi víz elleni, sto. szi&e (talajvízszigetelés 4.5 mi > lló .Ennek +-ai£a 2 2 millió m , csapadékvíz szigeteies p.y ». m -. *. “;ir:rró"‘ litása az eredeti kivitelezesi rfean tipus Q munkai, ma mar yy--/2Z2.-------—^— jalant-ős az. hogy a—aZigeueihhk---------­or#o-pVa^.attervek alapján végezhetők^ /—A 15 I 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom