Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1968-03-06
n — n I m Az uj gazdaságirányítási rendszer bevezetésének tapasztalatai a Tipustervező Intézetnél A tipizálás-tipustervezés metodikája, több év gyakorlata J alapján alakult ki. Eszerint az egyes szaktárcák, minden évben bejelentették épitéstipizálási igényüket az Építésügyi Minisztériumhoz s ez, a megfelelő központi hitelek birtokában - az igények elbírálása és értékelése után - állította össze a "tipizálási tervet". A tipizálási program tehát központi (PM-OT utján biztosított) hitelekből került megvalósításra. Előnye, hogy miután finanszírozása központi hitelekből történt, központi célkitűzéseket valósított meg. Hátránya, hogy miután a tárcák nem a hitelt biztosították, hanem csak az igényeket jelentették be, nem érezték súlyát és felelősségét annak, illetve azért, amit a központi hitelek terhére megrendeltek, Így nőm is lehettek gazdái az általuk igényelt tipizálási feladatokt"' : nak, | A gazdasági mechanizmus reformja,, a már közismert lényég- | beli változások mellett, nyilvánvalóan változást eredményez a típustervezés-tipizálás rendjében is, annál is inkább, mivel a reform következtében - és annak bevezetésé- f vei egyidejűleg - uj beruházási rendszer is életbe lép. A i tipizálásnak pedig lényegében alkalmazkodnia keli a beruházók igényeihez és a beruházások jellegéhez. A részletes fejtegetés mellőzésével, lényegében kétféle tipizálási |j tevékenységről beszélhetünk az uj viszonyok között. B /-"központi kezdeményezésű | tipizálás", a kiemelt nagyjelentőségű fj népgazdasági beruházások megvalósításához,-"decentralizált kezdemény e z é. n ü tipizálás", a vállalti— ft tok,vagy egyéb szervek saját forrásából finanszírozott tipizálási tevékenység. 1 .Sk :■ I Bármelyik igényoldalról is jelentkezzék a tipizálás kézig deményezése, annak "eredménye" nem a Tipustervező lnté-Z )