Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1964-09-23

. - 7 -* * 4 Elsődlegesen ugyancsak a TTI-nél jelentkezik, hogy az I. félév végére kidolgczctt ?. ücáo-progrnntcrvek jelentősen módosulnál: azáltal, hogv beruház ásókat ós a lakdskölt­­ség-ol őir ányz átok at 7-ÍÓ >kcl csökkenteni kell. A tőr - ' vek át dolgoz Aon az eddig elvégzett munkák alapján kb. ' három éa'félmillió tervezői kapacitás veszteséget okoz . Az ilyen, menetközben jött késedelmes határozatok kedve­zőtlen befolyást gy-.ka’ólnak a munkafegyelemre, és nehe­­zitik a pártszervezet politikai tevékenységét. re 4 111. A tervező vállalati dolgozok általában megfelelnek azok­nak' a követelményeknek, amelyeket a népgazdaság tőluk el­vár. Ebben döntő része van a párt és a kormány általános ■politikai irányvonalának, a reális gazdasági colkituzó - seknek és azok végrehajtásában elért eredményeknek. A mű­szaki dolgozók alkotóké szsógc ucgnöv eked ott, mégpedig el­sősorban a szakma szeretetőből, egészséges becsvágyból , az anyagi érdekeltség elvinek alkalmazásából ós kisebb részben a politikai öntud t növekedesoből kifolyólag, A kerületi tervező vállalatok párttagságának együttes lót­­to-q száma az összdolgozók létszámának kb. 9—10 fel* Lzon r dny 8 zárion belül líodvczo a nüszaki dolgozok lütszana • A LAKÓTERV mérnökeinek 19 %-a. párttag. A TTI 25' párttag­ja közül 17 műszaki dolgosé van, ebből 9 mérnök. Kedvezőtlen képet kapunk'azonban, ha a párttagság alaku­lását, fejlődését nézzük. A pártépités üteme ne glassult és a szakmai összetétel szempontjából romlott. A LAKÓTÉRV- nél ez évben nem volt mórnökfelvűtől a pártszervezetben, a TTI ra él pedie- 1961. márciusától, az alapszervezc-1 mega- 1-kulásától kezdve két adminisztrációs dolgozó kérte fel­vételét. Hasonló a helyzet az PMSz-nél is. Ennek, valamint n politikai kérdések és megnyilvánulások iránti közönyös­sé Snok okát a. pártszorvezotok abban látják, hogy még nem találták'meg a jelenlegi-helyzetnek megfelelő nevelési módszert, másrészt abban, hogy a pártszervezetek befolyá­sa, véleményének figyelembevétele a vállalaton kivul ke­vésbé va.í-y egyáltalában nem érvényesül. A technokrata szemlélet nem vállalati jelenség, és sikeresen csak ugy ' * lehet ellene harcolni, h: z minden területen megtörténik. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom